Akár 4 millióval is többe kerülhet egy esküvő
A szakértő szerint ma már nem lehet kihozni egy 70 fős lagzit 6-7 millió forintból.
NosaltyA szakértő szerint ma már nem lehet kihozni egy 70 fős lagzit 6-7 millió forintból.
NosaltyMegdöbbentő árakkal találkozott a Roadster újságírója, amikor barátjával egy budapesti fürdőbe látogatott. A belépőnél sokkal nagyobb sokkot okoztak a büfében elkért összegek.
NosaltyA szakértők szerint több tényező is befolyásolja a csokoládé árának jelentős emelkedését.
NosaltyA kelet- és közép-európai régión belül is kirívó a hazai élelmiszerárak elszabadulása. Az uniós átlaggal pedig már szinte össze sem lehet hasonlítani. Diagrammokon mutatjuk az emelkedést.
Nosalty24,5 százalékos inflációt mértek tavaly decemberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakemberei, majdnem 27 éve nem volt példa ekkora mértékű áremelkedésre.
NosaltyHa úgy döntünk, idén nem saját kezűleg sütjük a bejglinket, hanem cukrászdában vesszük, akkor igencsak mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
NosaltySajnos nemcsak az élelmiszerek és a rezsi, de a virágok is egyre drágulnak, ez pedig halottak napjához közeledve nem elhanyagolható információ.
NosaltyÚgy tűnik, hogy heteken belül igen komoly emelkedésre kell számítani a tojás árát illetően.
NosaltyMiért fizetnek jóval kevesebbet az Egyesült Királyságban a brokkoliért vagy répáért, mint mi? Külföldön élő ismerősöket kérdeztünk az árakról, íme, a válaszaik.
NosaltyAz év végéig dupla áron tudjuk majd beszerezni a higiéniai papírtermékeket: a komoly drágulás elkerülhetetlen, azonban hiánytól nem kell tartani.
NosaltyDrasztikusan emelkedett a só ára a közelmúltban. A konyhából nélkülözhetetlen alapanyag nemcsak Magyarországon, Európa-szerte drágul a háború miatt.
NosaltySajnos ismét rossz hírek érkeznek a baromfihúspiac háza tájáról. Ezúttal újabb oka lesz az áremelkedésnek.
NosaltySaját nyereségével szemben a válság nehézségeivel küzdő vevőket tartja szem előtt a brit Aldi, döntése pedig, úgy tűnik, mindenkinek kedvez.
Nosalty2022-ben sem állt meg a méz árának emelkedése, amelyet most már sok-sok tényező befolyásol.
NosaltyRendkívül gyenge almatermésre számítanak idén Magyarországon: az Alma Terméktanács friss előrejelzése szerint mindössze mintegy 135 ezer tonna alma teremhet, ami a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb mennyiség lehet.
NosaltyEgy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
NosaltyCsokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
Kormos LiliA Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Bizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
Húsgombóc nem csak paradicsomosan készülhet! Próbáld ki svéd, görög, citromos és fűszeres változatainkat, és fedezd fel a kedvencedet!
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...