3 egyszerű jótanács azoktól, akiknek már sikerült lefogyniuk
Most olyanok árulják el, mire kell odafigyelni, akik már elérték a céljukat, és sikeresen lefogytak.
NosaltyMost olyanok árulják el, mire kell odafigyelni, akik már elérték a céljukat, és sikeresen lefogytak.
NosaltyA férfiak életét két évvel, a nőkét átlagosan másfél évvel rövidítheti meg a túlzott sófogyasztás, szóval itt az ideje odafigyelni arra, valóban szükség van-e a kész ételt pluszban megsózni.
NosaltyÚgy tűnik, mégsem olyan káros a kávéivás, sőt akár az életünket is meghosszabbíthatja, ha mértékkel fogyasztjuk.
NosaltyAzt már eddig is tudtuk, hogy egészségesebb az, aki a természet közelében él – egy friss kutatás viszont most azt is bebizonyította, hogy jobban is eszik.
Stuth-Nagy NikiA mealprep, vagyis az előre dobozolás nagyon sok szempontból hasznos: olcsóbb magadra főzni, egészségesebb, és időt nyersz vele hosszú távon. A tudomány szerint is rengeteg előnye van.
Stuth-Nagy NikiÉs a legjobb, hogy már heti 30 perc is elengedő ebből a mozgásformából ahhoz, hogy csökkentsd a diabétesz vagy mondjuk a szívbetegség kialakulásának kockázatát.
NosaltyA fogyás és az egészség nem mindig jár kéz a kézben – egy friss kutatás szerint igaz ez az észak-európai népek étrendjére is.
Stuth-Nagy NikiEzek nem a hagyományos diétatippek, de a tudomány szerint érdemes őket kipróbálni.
Stuth-Nagy NikiEgy friss kutatás rávilágított arra, hogy a régimódi étkezés komoly egészségügyi problémákat okozhat.
NosaltyA kutatások általában arra fókuszálnak, hogy milyen ételek tesznek jót vagy rosszat a szívednek – arra kevésbé, hogy mi történik, ha egyedül vagy társaságban étkezel. Pedig a koronavírus-járvány alatt ez is fontos kérdéssé vált.
Stuth-Nagy NikiAz vagy, amit megeszel – ez a mondás egy friss kutatás szerint fokozottan igaz. A szakértők szerint a megfelelő étrenddel rengeteget lehet segíteni a mentális egészségen, csakhogy nem mindenki számára ugyanaz lesz hatásos.
Stuth-Nagy NikiNem azért utálják a gyerekek a brokkolit vagy a karfiolt, mert finnyásak – a dolog sokkal összetettebb, legalábbis ez derül ki egy frissen megjelent tanulmányból.
NosaltyEgy friss kutatásból kiderült, hogy bizony a közérzetedre is hatással van, ha rendszeresen tevékenykedsz a kertben.
NosaltyNem tudsz aludni a kánikulában? Mutatunk 7 egyszerű tippet, amivel klíma nélkül is hűvösebbé teheted a hálót és kellemesebbé az éjszakákat.
NosaltyA tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
NosaltyEgy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.
NosaltyA gyümölcs nem mumus, nem ettől fogsz hízni - de érdekes tudni, melyikben mennyi természetes cukor van. Lássuk!
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...