Így javíthatsz a mentális egészségeden az étrended segítségével

Az vagy, amit megeszel – ez a mondás egy friss kutatás szerint fokozottan igaz. A szakértők szerint a megfelelő étrenddel rengeteget lehet segíteni a mentális egészségen, csakhogy nem mindenki számára ugyanaz lesz hatásos.

Az már nem újdonság, hogy a megfelelő étrend nagyon sokat tehet hozzá nemcsak a testi, hanem a lelki egészségünkhöz is. A Nutrients tudományos folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint azonban egyáltalán nem mindegy, hogy egyénileg milyen étrendre van szükségünk, nincs ugyanis egyetlen, mindenki számára megfelelő diéta – így nem is lehet általánosítani.

A nők mentális egészségéhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás és a teljes értékű ételekből álló diéta

Amerikai kutatók öt éven keresztül végeztek egy kísérletet, amely során 2600 résztvevő életmódját, étrendjét és mentális egészségét elemezték. Az életkor szerint felosztott alanyok közül többen jelentettek le olyan életmódbeli és diétát érintő változásokat, amelyek hatottak a mentális állapotukra – sokuknál erős szorongást és depressziót is mértek.

Az eredmények azt mutatták, hogy a 18-29 éves korosztályban a nők között a rendszeres reggelifogyasztás, a gyorsételek elhagyása, a koffeinfogyasztás visszaszorítása és a mozgás volt az, ami pozitív változásokat hozott a mentális egészségben. A 30 év feletti nőknél is ugyanezeket tapasztalták, azzal a különbséggel, hogy a gyümölcsfogyasztás is jótékony hatással volt a hangulatra.

A gyorsételek és koffein tekintetében a fiatal férfiaknál is hasonló eredmények jöttek ki, de számukra az edzés, illetve a tejtermék- és húsfogyasztás is jótékonyan járult hozzá a mentális egészséghez. Ugyanez volt a helyzet a 30 év felettiekkel, csak ott még a magvak rendszeres fogyasztása is segített az általános hangulaton.

A kutatók rájöttek arra is, hogy a fiatal felnőttek agyában még olyan változások mennek végbe, amelyekhez több energiára és tápanyagra van szükségük, így ha ezt nem kapják meg, a mentális egészségük látja kárát. Náluk nagy szerepe van a megfelelő mennyiségű makro- és mikrotápanyagok fogyasztásának is.

A koffeint viszont a fiatal felnőttek rosszabbul bírják, és mentális problémákat okozhat a túl nagy mennyiségben való fogyasztás – ez azért lehet így, mert ugyanaz az enzim bontja le, mint a nemi hormonokat, utóbbiból pedig a fiatal felnőtteknél még lényegesen több van. Ennek eredményeképpen a koffein tovább a szervezetben marad, és hosszabb ideig stimulálja az idegrendszert.

Az eredmények azt is mutatták, hogy férfiak és nők között is van lényeges különbség: míg a férfiaknak elég, ha egy nagyjából egészséges étrendet tartanak, a nők mentális egészségéhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás és a megfelelő, teljes értékű ételekből álló diéta. A szakértők szerint éppen ezért ezekre a különbségekre is figyelni kellene, amikor egészséges étrendről beszélünk.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.