6 tudományos előnye is van, ha előre bedobozolod az ételed

A mealprep, vagyis az előre dobozolás nagyon sok szempontból hasznos: olcsóbb magadra főzni, egészségesebb, és időt nyersz vele hosszú távon. A tudomány szerint is rengeteg előnye van.

Lehet, hogy a dobozolás problémásnak tűnik, hiszen egy héten egyszer, maximum kétszer komoly időt kell rá áldozni, hogy meglegyen az egyheti menü. Valójában azonban nagyon hasznos, hiszen később nem kell ilyennel foglalkozni, ráadásul egészséges ételeket is tudsz magadnak készíteni. A tudomány szerint is bőven van előnye a dobozolásnak.

6 tudományos előnye is van a dobozolásnak

Javíthatja az étrended minőségét

Az otthon főzött ételek általában egészségesebbek, mint a kifőzdések vagy éttermiek, az étkezés tervezése pedig tudományosan összefügg a változatosabb, jobb minőségű étrenddel, ami azt jelenti, hogy olyan tápanyagokat biztosít, amelyeket egyébként valószínűleg nem kapnál meg a vásárolt ételekből.

Az International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity című folyóiratban 2017-ben megjelent tanulmány kimutatta, hogy az étkezésüket megtervező emberek nagyobb valószínűséggel tartják be a táplálkozási irányelveket, és nagyobb az élelmiszer-választékuk. A kutatások azt is kimutatják, hogy az ételkészítésre fordított idő (napi egy óra felett) a zöldségek, saláták és gyümölcsök megnövekedett fogyasztásával függ össze.

Összeköthető a túlsúly elkerülésével és a fogyással is

Az étteremben, kifőzdékben készített ételeknek mindig magasabb a kalóriatartalmuk, mint az otthon elkészített változataiknak, ami megmagyarázza, hogy a dobozolás miért kapcsolódik a fogyáshoz és az elhízás megelőzéséhez. A 2017-es International Journal of Behavioral Nutrition and Physical Activity folyóiratban megjelent tanulmány megállapította, hogy az étkezések megtervezése a nőknél a túlsúly alacsonyabb esélyével, míg a férfiaknál az elhízás kisebb valószínűségével járt együtt.

Ezenkívül a Journal of Nutrition Education and Behavior című folyóiratban 2021 júliusában dokumentált kísérleti program keretében a résztvevők hat héten keresztül minden vasárnap találkoztak, hogy egészséges ebédeket és vacsorákat készítsenek a hétre előre, és a program végére a résztvevők nemcsak kiegyensúlyozottabb étrendet választottak, hanem fogytak is.

Spórolhatsz vele

A kutatások azt mutatják, hogy már napi egy óra, amit az ételek előkészítésére fordítunk, összekapcsolható a magasabb megtakarításokkal. Ráadásul, ha dobozolsz, már a bevásárlásnál sokkal inkább odafigyelsz, és céltudatosan válogatsz, amitől megint csak a pénztárcád lesz boldogabb.

Segíthet tovább élni

A Journal of the Academy of Nutrition and Dietetics folyóiratban 2021 szeptemberében megjelent tanulmány megállapította, hogy az otthontól távol készített ételek gyakori fogyasztása jelentősen összefügg a bármilyen okból bekövetkező halálozási kockázat növekedésével.

Más szóval, azok, akik gyakran ettek otthon (kevesebb, mint heti egy elvitelre), tovább éltek, és akik sokat ettek kifőzdékben, ételekben, vagy sokat rendeltek, hamarabb haltak.

Csökkentheted az ételhulladékot

Ha pontosan tudod, hogy mit fogsz főzni, mennyit, és milyen időre, drámaian lecsökkented az ételhulladék felhalmozódásának esélyét. Gondolj bele: csak azokat az ételeket veszed meg a boltban, amire szükséged van, és fel is használod szinte mindet. Amit nem, azt le tudod fagyasztani, és később hálás leszel magadnak, hogy nem kell gondolkodni már szerdán, hogy mi legyen az ebéd a hét hátralevő részében.

Egy csomó időt is megtakarítasz

Kutatások kimutatták, hogy a dobozolás elsődleges oka az, hogy az emberek időhiányban szenvednek, ez pedig segít nekik, hogy kevesebbet kelljen az étkezésekkel foglalkozni. Ez azért van így, mert nem kell minden nap főzni – sőt, utána takarítani sem, hogy a bevásárlásról már ne is beszéljünk. Lehet, hogy elsőre inkább azt érzed, hogy sokkal nagyobb munka, mint amennyit megér, de idővel egyszerűbben megy majd, és hosszú távon fogod érezni az eredményeit.

Forrásunk volt.


Még több cikk az egészséged érdekében:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.