A világhírű étterem egyesek szerint ezzel az ízléstelen fogással túllépett egy határt

Ilyen az, amikor az egyik Michelin-csillagos séf kritizálni kezdi a másikat. Az ok egyszerű: egyikük vegetáriánus fogásokat készít, míg a másik hússal dolgozik. 

2020 januárja a veganuártól hangos, és most egy frissen kirobbant séfvitától is, ami két elismert, Michelin-csillagos éttermi sztárt érint. A vegetáriánus séf, Pietro Leemann, aki egyébként az egyetlen teljesen vegetáriánus étterem, a Joia sztárja, az ikonikus, és világszerte ismert Noma étterem egyik fogásába kötött bele egy hosszú Facebook-bejegyzésben pár napja. Azóta pedig több szintre is elért a "kacsabotrány."

René Redzepi - a húspárti séf - azzal verte ki a biztosítékot, hogy egy tollával és teljes belső tartalmával ellátott kacsát szolgált fel. (A fogás egyébként még az előző, 2019-es év végi menüsor részét képezte.)

Íme a szóban forgó vitarobbantó fogás:

A kultikus étteremben egyébként egyáltalán nem meglepőek a hasonló fogások, mi is írtunk róla, hogy tollastól érkezhetnek a szárnyasok az asztalra. A cél pedig messze nem a vegetáriánus és vegán vendégek idegeinek felborzolása.

Leemann szerint azonban ezzel az étellel Redzepi átlépett egy komoly határt, mert nem mutatott tiszteletet más élőlények iránt, akikkel együtt élünk ezen a bolygón. A kacsához saját belsőségein túl a madár kiszárított nyelvét is tálalják, ami kanálként funkcionál a bizarr fogáshoz.

A Nosalty húsos ajánlata:

A vádakra a válasz hamar megérkezett, első közben a Noma kommunikációs igazgatójától, aki udvarias hangnemben jegyezte meg, hogy nagyra értékelik a szabad véleménynyilvánítást, és tisztában vannak vele, hogy egyes ételeik sokak számára, főként azoknak, akik nem ismerik filozófiájukat, provokatívnak tűnhetnek, és vitákat generálhatnak.

Kicsit később a fogást készítő séf is reagált a történtekre, amelyben kitért a húsfogyasztás szerepére, a szezonális összetevők tiszteletére és a fogások mögött húzódó munkára is. Véleménye szerint a Nomában nagyon kevés húst használnak, és épp azért fogyasztják el az állat minden részét, hogy semmit ne pazaroljanak el. Továbbá meginvitálta Pietro-t, hogy kóstolja meg nyáron debütáló vega menüsorukat is.

A Nosalty vegetáriánus ajánlata:

A vitaindító poszt után lecsendesedett az ügy, és végül mindkét séf úgy könyvelte el, békés eszmecserét folytattak különböző gondolkodásmódjuk ellenére, véleményük mellett viszont mindkét fél kitart.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Finedining Lovers

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.