A külföldön Michelin-csillagot szerző Rácz Jenő séf végre itthon nyit éttermet

Rácz Jenő nem elég, hogy külföldi magyar séfként szerzett Michelin-csillagot, kétszer, most itthon készül éttermet nyitni - várjuk!

Rácz Jenő az első magyar séf, aki külföldön szerzett Michelin-csillagot, ráadásul kettőt, ugyanannak az étteremnek, a sanghaji Taian Table-nek, csak kis időeltolással - a két elismerés közt sajnos kisebb kényszerszünetet kellett tartaniuk. A második csillag 2017 őszén érkezett, az újranyitás után pár héttel - írja az Index.

Azóta hazaköltözött, szerepelt a Konyhafőnökben, mint zsűritag, és egyre intenzívebben tervezi saját étterme megnyitását - nagy szerencsénkre itthon.

A hely saját állítása szerint mindenképpen rá jellemző, fúziós konyhát vinne, ahova a világ minden szegletéből érkeznének az alapanyagok - és a hírek szerint Gerendai Károly is befektető szerephez jutna.

Rácz egyébként Sanghaj előtt dolgozott a négyszer a világ legjobb éttermének választott, két Michelin-csillagos, dán Noma étteremben az egyik legnagyobb mai celebséf, René Redzepikeze alatt, ahol állítólag olyan keveset keresett, hogy buszjegyre sem volt pénze, de megfordult a szakma legnagyobb legendája, Joël Robuchon mellett is, akit az évszázad séfjének választottak - az általa üzemeltetett éttermek összesen 32 Michelin-csillagot szereztek.

Februárban egyébként Rácz a Michelin-csillagos Costes Downtown séfjével, Tiago Sabarigoval dolgozott együtt, a séfek összefogása jegyében. A koncepció szerint a "négykezes vacsorán" minden ételtípusból mindketten készítettek egy-egy egymást kiegészítő, egyensúlyban tartó fogást.

Rácz Jenő egyébként elismeri, hogy Magyarország a gasztronómiai fejlődése jó úton halad, de szerinte ez (még) nem gasztroforradalom.

"Nem találtunk fel semmi újat; nem forradalom van, csak változás."

Ezt láttad már az ízHUSZÁR magazinon?

Kiderült: ez a 10 vidéki étterem a legjobb

fotó

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?