Így tedd el az uborkát, hogy sokáig jó legyen

A uborka egyébként is (viszonylag) sokáig eláll, azonban van pár trükk, amivel még inkább kitolhatod a romlási idejét.

A uborka rendkívül sokrétű zöldség, nyáron pedig különösen sokféleképpen felhasználható. Készíthetünk belőle mennyei salátát, gazpachot, beletehetjük a gintonikunkba, de akár limonádét is csinálhatunk belőle, de ennek ellenére is megesik, hogy nem tudunk annyit enni belőle, mint amennyit megvettünk, így végül megromlik. Szerencsére van néhány trükk, mellyel sokáig eláll az uborka.

Így tedd el az uborkát, hogy sokáig jó legyen

Egészben

Természetesen nem mindegy, hogyan szeretnénk tárolni az uborkát. Ha például egészben, akkor az a legjobb megoldás, ha alaposan megmossuk, majd megvárjuk, amíg teljesen megszárad, és betesszük a hűtőszekrény legmelegebb pontjára, ami általában a felső polcok vagy az ajtó környéke.

Szelve

Ha már felszeletelted az uborkát, akkor sem kell megijedned: helyezd az uborkaszeleteket egy fedeles edénybe, majd töltsd fel vízzel, és tárold a hűtőszekrényben! Így az uborka megőrzi ropogósságát, mivel védve van a hűtőben lévő száraz levegőtől.

Ha lefagyasztanánk

Mivel a lefagyasztott uborka pépes lesz, így már nem lehetséges a felhasználása salátákba vagy szendvicsekbe. Ennek ellenére turmixokba vagy egy frissítő gazpachóhoz kiváló lehet fagyasztva is.

Forrásunk volt.


Még több tipp és trükk itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.