Így süssünk húst vagy süteményt, ha nincs sütőnk

Azt gondolnánk, ahhoz, hogy tökéletes egybesült húsokat vagy épp rakott ételeket tudjunk készíteni, elengedhetetlen egy megfelelő méretű sütő, de ez nem feltétlenül van így. Cikkünkben olyan megoldásokat mutatunk, amelyekkel tökéletesen lehet helyettesíteni a sütőt.

Kis méretű konyhákban, nyaralókban vagy épp egyszemélyes háztartásokban nem feltétlenül van szükség nagy, beépített sütőre vagy kombinált tűzhelyre, hiszen vagy a hely nem elegendő hozzá, vagy épp nem lenne kihasználva, esetleg energiapazarlás lenne nap mint nap bekapcsolni. Olcsóbb és praktikusabb, ha más eszközöket szerzünk be a nagy sütő helyett, ezekkel is ugyanolyan, vagy akár még jobb is lehet a nagyobb méretű húsok sütése.

A BBC cikke pont arra hívja fel a figyelmet, hogy az elszálló energiaárak idején nem is feltétlenül okos megoldás folyton a sütőt használni, hiszen egy egész család számára is el tudjuk készíteni a hétvégi nagyobb sülteket, húsételeket, rakottakat, azaz tipikusan olyan ételeket, amiket hagyományosan sütőben szokás.

Airfryer

Az egyik kézenfekvő, és itthon is egyre elterjedtebb sütőkiváltó megoldás a forró levegős sütő, azaz airfryer, amely nem más, mint egy légkeveréses sütő egy kisebb dobozban.

Mivel a mérete jóval kisebb, mint a hagyományos sütőé, ezért sokkal gyorsabban és jobban tud benne áramolni a forró levegő, ezért a hagyományos sütési idő töredéke alatt készülnek el benne az extrán ropogósra sülő húsok...

...és ahogy a légkeveréses sütésnél is ropogósra sülnek a rántott húsok, az air fryerben is így van, ráadásul alig vagy egyáltalán nem kell olajat használnunk a sütésnél.

Hátránya, hogy mérete miatt kevesebb hús fér bele, mint a hagyományos sütőbe, ezért lehet, hogy két vagy több részletben készül el az étel, de a sütési idő rövidsége kárpótol ezért. Nemcsak húsokat, hanem zöldségeket is remekül lehet benne pirítani.

Slow cooker, azaz a lassúfőző

Itthon kevésbé elterjedt, de könnyen lehet, hogy a következő évek sztárja lesz az angolszász országokban és Amerikában alapdarabnak számító lassúfőző edény, amely nem más...

Slow cooker

...mint egy alacsony, de állandó hőmérsékletet biztosító elektromos készülék, amelyben remekül elkészíthetők a különböző szaftos húsételek, egybesült húsok, nehezebb húsokból készülő raguk, vagy épp a hosszú órákon át készülő, csodálatosan puhára és szaftosra sülő pulled pork, azaz a tépett sertés.

A lassúfőző hatalmas előnye, hogy csak bele kell tenni a hozzávalókat, és el kell indítani, a hús mérete és fajtája, valamint a készülő étel jellegétől függően pár óra alatt elkészül az étel, nekünk egyáltalán nem kell foglalkozni vele, nem szükséges kavarni, nyitogatni, változtatni a hőmérsékletet. Vannak, akik este összeállítják az ételt, majd lefekszenek aludni, reggelre pedig kész is a családnak az ebédre való.

Mikró

Nemcsak a nyolcvanas-kilencvenes évek divatja volt a mikróban valós sütés-főzés, el kell ismerni, hogy a mikrohullámú sütő nemcsak melegítésre használható. Vannak, akik például krumplit, rizst és gumós zöldségeket csak mikróban készítenek, vannak, akik a bögrés sütiket és különböző édességeket, akár pudingot is szeretnek ott készíteni, de még akár húsokat is lehet a mikróban készíteni, főleg ha az rendelkezik grillező funkcióval.

A titok, hogy a húsoknál használjunk sütőzacskót, és a fűszerezést mindenképp még nyersen végezzük el, hogy ne legyen hóka az elkészült hús, érdemes paprikával vagy valamilyen sötétebb szósszal is bedörzsölni a húst sütés előtt, majd a zacskót eltávolítva a sütés végén pár percet grillezni is.

Kukta

A kuktát vagy szereti valaki, és akkor napi használatban van, vagy ódzkodik tőle, mivel a nagy nyomással a főzési időt minimálisra csökkentő gőzben főzés tényleg tud egy kicsit félelmetes lenni. De a modern kukták már nem annyira kiismerhetetlen jószágok, mint évtizedekkel korábbi társaik, érdemes tehát beruházni egyre, ha nincs a háztartásban sütő.

Kukta

Hiszen a kuktával nemcsak gyorsabban készül el a babfőzelék vagy épp az egyébként órákig fővő húsleves, de a káposztaféléknek és más zöldségeknek is elég pár perc – sokszor tényleg csak maximum kettő vagy öt –, sőt nagyobb húsokat is gyorsan át tudunk főzni a kuktában percek alatt, tegyük a kuktába a húst a különböző ízesítő fűszerekkel, mázakkal vagy épp szósszal, és adjunk hozzá egy kevés vizet, de tényleg ne sokat, hiszen a cél nem az, hogy levest főzzünk, hanem hogy a húsból kifővő nedvek főzzék és süssék át a húst, mivel ezek a keletkezett vákuum miatt nem tudnak távozni az edényből.  

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.