Rácz Jenő izgalmas új feladat elé néz

Magyarország első Michelin-csillagos étterme igazi magyar sztárséfet igazolt csapatába, Rácz Jenő saját étterme után a jövőben a Costes konyhájáért felel majd.

Rácz Jenő nevét egy egész ország ismeri, a fiatal konyhafőnök a világ legjobb éttermeiben bizonyította már rátermettségét és tehetségét, karrierjét a koppenhágai három Michelin-csillagos NOMA étteremben kezdte, dolgozott Joël Robuchon szintén három Michelin-csillagos szingapúri éttermében is, de ő volt az a séf, aki 26 évesen a sanghaji Taian Table-nek szerezte meg első csillagát.

Rácz Jenő az ország egyik legjobb konyhájának élére lép (Fotó: Facebook/Chef Jeno Racz)

Rácz Jenő 2021-ben nyitotta meg első saját, Rumour by Rácz Jenő nevű éttermét. A különleges koncepcióval megálmodott étterem egy pillanat alatt tett szert óriási érdeklődésre, a híres magyar séf pedig úgy tűnik, nem fél újabb kihívás elé állni.

Ahogy az a Dining Guide cikkéből is kiderül, tavaly óta jelentős változások történtek a Gerendai Károly által jegyzett Costes Cégcsoportban: Miguel Rocha Vieira, a Costes Group executive séfje január 1-jén 12 év után leköszönt pozíciójáról, helyére pedig a több mint 20 éves külföldi karriert magáénak tudható Molnár Márk lépett, aki nemcsak a szintén Michelin-csillagos Costes Downtown élén kell, hogy bizonyítson, de ő felel többek között a Szigliget Várudvar Costes streetfood-koncepciójáért, a budakalászi Lupa rendezvényházért, valamint a Lupa-tónál található Costes Beach konyhájáért is.

A Ráday utcában található Costes jövőjéről azonban eddig nem sokat lehetett tudni. Az étterem 2010-ben az első Michelin-csillagos magyar étteremként írta be magát a gasztronómia történelemkönyvébe, az étterem élete pedig bő tíz éven keresztül felfelé ívelt egészen addig, míg el nem érte Magyarországot a koronavírus-járvány.

Fotó: Facebook/ Costes Restaurant

A Costes 2020 tavasza óta sem tűnt el teljesen, és csaknem két évig tartó kényszerpihenő után hamarosan újult erővel nyitja meg kapuit. Az executive séf pedig nem más lesz, mint Rácz Jenő.

Gerendai Károly és Rácz Jenő már több éve dolgoznak együtt, a Rumour nevű éttermet is közösen nyitották meg tavaly, de kettejük közös munkájából kelt életre 2021 nyarán a szigligeti várudvarban a Nemrossz is, mely a fiatal séf kacsás fogásaival ragadtatta el a közönséget.

A Dining Guide cikkéből az is kiderült, hogy Rácz Jenő a Costes fennállása óta először nemcsak executive séf, de az étterem társtulajdonosa is lesz, a konyhafőnöki feladatok ellátására pedig a séf Koppány Leventét, a S.Pellegrino Young Chef verseny 2019-es közép-európai döntőjének győztesét kérte fel.

Címlap: Facebook/ Chef Jeno Racz


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek