3 étel, ami semmiképp se kerüljön az öntöttvas serpenyődbe

Bár úgy tűnhet, az öntöttvas serpenyő számára nincs lehetetlen, ha azt szeretnénk, hogy sokáig megmaradjon, fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő használatára. Napi Tippünkben összegyűjtöttük, mely 3 étel az, ami semmiképp se kerüljön az öntöttvas serpenyődbe!

Sokan ódzkodnak tőlé, félnek, hogy bonyolult és macerás a használata, pedig szinte bármit meg lehet főzni egy öntöttvas serpenyőben a süteményektől a húsokig. Ehhez azonban szükség van egy védőrétegre. Hogy mit jelent ez pontosan? A sütés során az edény felületére ráég a zsiradék, ez a bevonat pedig a korral és a használattal egyre jobb és strapabíróbb lesz. Van azonban három étel, amit semmiképp sem szabad az öntöttvas serpenyőben sütni, mert magaddal babrálsz ki.

Paradicsomos halfilé öntöttvas serpenyőben
3 étel, ami semmiképp se kerüljön az öntöttvas serpenyődbe

Mitől lesz tapadásmentes az öntöttvas?

Alapjáraton az öntöttvas serpenyő nem tapadásmentes, de ezen könnyű változtatni. A titok nyitja, hogy szükség van egy bizonyos bevonatra, amely garantálja a tapadásmentességet. Ez lényegében egy védőréteg a nyers vas és a külső környezet között. Akkor jön létre, amikor egy vékony zsírréteget, például étolajat melegítünk fel a serpenyőben, és egy polimerizációnak nevezett folyamat során a zsiradék magához a fémhez kötődik.

Ez a tapadásmentes védőgát azt jelenti, hogy az öntöttvas serpenyők nagyon jól vezetik a hőt, ezért lehet őket olyan sokoldalúan használni.

Milyen ételeket ajánlott kerülni az öntöttvas serpenyő használatakor?

Tényleg szinte bármit el lehet készíteni az öntöttvas serpenyőben, viszont most a hangsúly a szinte szócskán van. Ugyanis vannak olyan ételek, amelyeket nem ajánlott az öntöttvas serpenyőbe tenni, különösen, ha még gyakorlatlan vagy a használatában, vagy nem eléggé érett az edény védőrétege.

1. Erősen savas ételek (mint a paradicsom)

Idővel az olajokkal és zsírokkal való főzés tovább építi a serpenyő bevonatát, a savas ételek azonban tönkretehetik ezt. Ez azért jelent problémát, mert ha a savas erózió megtörténik a serpenyő felületén, akkor a csupasz vas marad. Ez a felületi vas reakcióba lép az oxigénnel, vékony vas-oxid réteget képezve, és elhasználva a serpenyő minőségét. Persze általában savakat és zsírokat is használunk sütésnél, így vissza lehet építeni az elvesztett réteget, azonban az elejéről kell kezdeni az egész folyamatot.

A leggyakoribb savas étel, amit nem érdemes öntöttvas serpenyőben sütni, a paradicsom. Nyilván nem kell attól tartanod, hogy a serpenyőnek baja lesz, ha felmelegíted benne a paradicsomszószt a tésztádhoz, de ha több órán át lassan párolnád ezt a savas ételt, mondjuk egy paradicsomalapú fogáshoz, akkor érdemes másik edényt választanod.

Egy sokat használt, jó védőréteggel rendelkező serpenyőnek alapvetően a savas ételek sem kottyannak meg, de a hosszan tartó expozíció még a legvastagabb bevonatot is képes károsítani.

2. Finom húsú halak

A halak öntöttvas serpenyőben történő sütésekor a legfontosabb kérdés, mennyire vagy gyakorlott szakács. Az éttermi szakácsok könnyedén megfordítják és megsütik a legpikkelyesebb halfiléket is, de otthon valószínűleg nagyobb sikert érsz el egy másik serpenyővel, például egy hagyományos rozsdamentes acél vagy tapadásmentes serpenyővel, különösen, ha vékonyabb és törékenyebb filéről van szó, mint a nyelvhal vagy a lepényhal.

3. Tojás

Ahhoz, hogy bármilyen tojásételt hiba nélkül el tudj készíteni az öntöttvas serpenyődben, három dologra kell odafigyelned:

  • Vastag bevonat: nagyon jól fűszerezett serpenyőre van szükséged, amely bombabiztos tapadásmentes felületet biztosít. Az utolsó dolog, amit szeretnél, hogy a leragadt tojásréteget kelljen a serpenyőről lekapargatnod. Ez durva súrolást igényel, ami nem jó, ha vigyázni akarsz az öntöttvas serpenyődre.
Tojás öntöttvas serpenyőben a tűzhelyen, paradicsommal, friss bazsalikommal
Nem mindegy, hogyan készítjük el a tojást
  • Az öntöttvas serpenyő előmelegítése elengedhetetlen: nem arról van szó, hogy a felvert tojást egy füstölgő, forró serpenyőbe kellene önteni, de mindenképp hagyj időt a serpenyő előmelegítésére.
  • Főzési hőmérséklet: a serpenyő ne legyen se túl forró, se túl hideg. A tojások érzékenyek, és könnyen túlsülnek, ezáltal pedig gumiszerűvé és keménnyé válnak. Ha túl magas a hőfok, kettőt pislogsz és máris megtörtént a baj. Másrészt, ha a serpenyő túl hideg, a tojásban lévő fehérje összeolvadhat a serpenyő felületével, és hozzáragadhat.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További hasznos konyhai tippek várnak itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...