Döbbenetes, mennyit akar hízni Mark Wahlberg 6 hét alatt

Mark Wahlberg kemény kihívás elé néz, ugyanis feladja szigorú diétáját, és hízókúrába kezd egy szerep kedvéért.

Mark Wahlberg híres arról, hogy elég sűrű a napi rutinja: naponta többször is edz, emellett pedig nagyon szigorú diétát is tart, aminek persze meg van az eredménye, hiszen minden porcikája színtiszta izom. Azonban most hat hétre elengedheti ezt a szigorú életvitelt, ugyanis egy szerep kedvéért 14 kilót kell magára szednie (persze nem izomból!).

Mark Wahlberg súlygyarapodási terveiről Jimmy Kimmel show-műsorában beszélt, ahol azt is elárulta, hogy a Father Stu című életrajzi film miatt kezd hízókúrába. Mark fogja ugyanis, a készülő moziban Stuart Longot alakítani, aki bokszolóból vált pappá egy állkapocssérülést követően.

Miután megvagyunk az ökölvívásos felvételekkel, utána a forgatás időszakában annyi kilót kell felszednem, amennyit csak lehetséges, úgyhogy azt a kihívást fogadtam meg, hogy 6 hét alatt 14 kilót kell híznom. Mindemellett azt várják tőlem, hogy őrizzem meg az egészségem, de úgy vagyok vele: 'Haver, olyan régóta vagyok már szigorú diétán, hogy most mindent fel akarok falni, ami csak elém kerül.' Pékségbe akarok menni, gyorséttermekben szeretnék enni, és fánkokat akarok zabálni. Minden kell!

Kíváncsian várjuk, hogyan mutat majd a filmvásznon Mark plusz 14 kilóval, addig is mi elképzeltük, milyen ételeket eszik majd a színész ezalatt a hat hét alatt:


Még több sztár:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...