Az emberiség 4000 éve ismeri, illata, aromája erős, átható, az egyiptomi rabszolgák fellázadtak érte, a perzsa királyi udvarban napi 26 kilót fogyasztottak belőle, ma már egy finom pecsenyét el sem tudunk képzelni nélküle. Luca napján nincs étel nélküle.
A fokhagymát már időszámításuk előtt 4000 évvel ezelőtt ismerték, használták fűszerként, vallási rítusokhoz és gyógyitalok készítéséhez. Nem is gondolnánk, hogy az első sztrájk az ókori Egyiptomban tört ki, - a piramisokat építő rabszolgák fellázadtak, mert nem kapták meg a napi fokhagyma adagjukat. A görögök kertekben termesztették, a római katonákat fokhagyma füzérrel látták el hadba vonulás előtt, a perzsa királyi udvarban pedig naponta 26 kg-ot fogyasztottak belőle.
A későbbiekben használták babonák elleni varázslatokhoz, vagy rontás levételre, de legtöbbször december 13.-án, Luca napján. Ezt a napot, a híres boszorkányról-Lucáról nevezték el, aki 304 körül élt Siracusában. Úgy vélték, hogy ezen a napon még intenzívebben kell védekezni a boszorkányok rontása ellen: a kulcslyukba fokhagymát dugtak, lefekvés előtt ettek egy-két gerezdet, bedörzsölték vele az állatok homlokát, illetve fokhagymával keresztet rajzoltak az istállók, ólak ajtajára és közben azt mormolták, hogy"Luca, Luca, távol légy!"
Orvosságnak is kiváló: féregűzésre, köhögésre, emésztésjavításra, gyulladáscsökkentésre, különböző fertőzésekre használták, azonban, csak a XIX. században nyert bizonyítást, hogy a fokhagymának gyógyító hatása van. Luis Pastuer, francia kémikus felfedezte, hogy a fokhagymának antibakteriális hatása van. Hozzánk, Mátyás király második felesége, Aragóniai Beatrix révén került.
A fokhagyma több gerezdből álló hagymagumója fogyasztható, ha felvágjuk, érezzük erőteljes aromáját, - egyesek szerint illatát, mások szerint szagát. Az ép fokhagyma gerezd azonban majdnem szagtalan, a főtt fokhagyma kevésbé erős, de a keringési rendszerünkre még ebben a formában is kedvezően hat, a nyers zúzott fokhagyma pedig erős antibakteriális hatású.
Fűszerezhetünk vele leveseket,húsételeket, disznót, szárnyast, halat, vagy salátákat, zöldségeket, szószokat, önteteket, valamint töltelékeket, de különböző fűszerekkel való társításától se riadjunk vissza, - a rozmaringgal például fantasztikus. Készíthetünk fokhagyma olajt is, ami csodálatos ízt kölcsönöz a salátáknak, de kellemes íze van a savanyúságnak elkészített fokhagymának is. Van egy éppen aktuális ételünk, amit a hideg zimankós időben szívesen fogyasztunk, ez a kocsonya. A tél nem telhet el, hogy ne készítenék el, ezt a nagyon finom egytálételt, igaz nem kalória szegény, de egy-két tányérral elfogyaszthatunk belőle a téli hónapokban. Ez egy olyan étel, ami fokhagyma nélkül el sem készíthető.
Használhatjuk, süteményekbe is, pl. – fokhagymás pogácsa csodálatos, - ajánljuk kipróbálni. A fokhagyma használatának tulajdon képen csak a fantáziánk szabhat gátat. Fűszerezésével azonban elkészíthetjük a leg egyszerűbb vacsorát is, - fokhagymás pirítós kenyér megspékelve, rumos teával, - jól hangzik, nem?
Ne féljünk használni a fokhagymát, csodálatos ízt ad ételeinknek és nem utolsósorban nagyon egészséges!
A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. Mert ...
Ha a nagyböjt alatt nem akarsz unalmas ételeket fogyasztani, akkor ez a tökéletes recept: friss, ropogós zöldségek, szaftos tonhal és a jóllakottságérzet kedvéért egy adag puha lencse. ...
Ha valaki járt már Törökországban, biztosan találkozott ezzel a tradicionális török tésztaétellel, a manti-val. Az apró tésztabatyukat fűszeres marhahússal vagy bárányhússal ...
Ha eddig ötlet híján voltál a mai menüt illetően, akkor készíts gyors sajtos pogit, lecsókrémlevest, akár a nyáron eltett alapanyagokból, és almás linzerpitét.
Egyre többen érzik, hogy kitavaszodott: tüsszögnek, és viszket a torkuk, szemük. A hirtelen jött melegedéssel együtt ugyanis a mogyoróbokor, sőt, az éger is elkezdte ontani a pollent.
Sok diétatrend hirdeti, hogy a testünk megtisztítása drasztikus léböjtökkel vagy méregtelenítő kúrákkal lehetséges, pedig a szakemberek szerint erre valójában nincs szükség. A valódi egészség nem a gyors tisztítóktól függ, hanem a mindennapi szokásaidtól és az étrendedtől.
Ahogy azt megszokhattátok, érkeznek a hét (szerintünk) legjobb akciói, ezúttal a Lidlből. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvez, szóval legyünk minél többet a szabadban, és veselkedjünk neki a kerti munkálatoknak!
Bár a céklalé számos egészségügyi előnnyel bír, nem minden napszakban ideális választás. Lefekvés előtt fogyasztva megzavarhatja az alvást, ezért érdemes tudni, mikor jobb inkább kihagyni, és mikor ajánlott inni.
Gyorsan szerettem volna kevés munkával elkészíthető vacsorát. Szerencsémre van egy remek konyhai robotom, amelyik szinte mindent elvégez helyettem, így 2 perc alatt lereszeltem őkelmén a ...
Ezt a tortát édesanyámmal közösen találtuk ki, ő az aki tanított sütni-főzni ezért jó, megtisztelő volt, hogy vele alkothattam meg, ezt a saját fejlesztésű tortát. Remélem ...
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...