Süsd mázzal a húsvéti sonkát – 5 alapanyag, amitől isteni lesz

A húsvéti sonkát tradicionálisan csak főzni szoktuk, és ugyan így is finom, egészen mennyeivé tehetjük, ha rásütünk egy ízes mázat. Az alábbi bevonatok például kiválóan működnek.

Ha idén úgy döntenénk, hogy a klasszikus főtt húsvéti sonka helyett valami izgalmasabbat, de nem teljesen eltérőt tennénk az ünnepi asztalra, válasszuk a mázas sütés technikáját. Ez tulajdonképpen egy plusz lépés a húsétel készítésében, amelynek során a már megfőzött sonkát lekenjük egy ízes bevonattal és magas hőmérsékleten rápirítunk a külsejére. De mégis mi kerüljön a húsvéti sonkára? Az alábbi mázakkal csodás eredményt érhetünk el.

Süsd mázzal a húsvéti sonkát – 5 alapanyag, amitől isteni lesz

Lekvár

A legegyszerűbb máz lekvárból készül: érdemes egy sűrűbb, cukrosabb változatot a húsra kenni, illetve természetesen egy olyat, ami ízben passzol hozzá. A legjobban a sárgabarackkal, szilvával vagy áfonyával járunk.

Mézes mustár

Szintén jól illik a sonka aromájához a mustár karakteres íze, ha pedig egy kevés mézet is keverünk hozzá, kellemesen rá is karamellizálódik majd a húsra. Persze alapból használhatunk mézes mustárt is, ez kevésbé édes sonkát eredményez.

Majonéz

Ha nem szeretnénk édes ízű sonkát, de mégis kipróbálnánk valami pikánsabb megoldást, kenjük be majonézzel.

Szinte elolvad a forróságban, az aromája mégis megmarad, sós lesz tőle a sonka és csak egészen enyhén savanykás. Húsvétra hangolva tormás majonézt is bevethetünk.

Barna sör

A klasszikus malacsülteket ropogóssá tévő barna sör képes hasonló hatást kifejteni a húsvéti sonkánál is. Locsoljunk rá egy keveset, majd süssük 10 percig, majd locsolgassuk még egyszer és toljuk vissza a sütőbe.

Szójaszószmáz

Talán nem a legmegszokottabb ízt produkálja, mégis tud kellemes végeredményt hozni, ha szójaszószos mázzal vonjuk be a sonkánkat. Ehhez először forraljuk össze a szóját egy kevés mézzel, frissen reszelt gyömbérrel és fokhagymával, míg sűrűbb nem lesz, majd ezt a keveréket kenjük a húsra és süssük rá.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További kreatív ötletek a húsvéti készülődéshez:

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...