Egy észak-nyugati, dunántúli kisvárosból származom, magyar vagyok, ezt azért írom, mert nagyon sok görög receptem van fenn, a családommal Cipruson élünk. A pápai mama főztjén nőttem fel, nagyon vékony, nagyon válogatós gyerekként (büntetésként többször ültem néhány órán át egy tál spenót- vagy sóskafőzelék felett). A nagyi almás-mákos réteseinek, rántott husijának, túrós palacsintájának és a legtöbb egyszerű magyar ételének az ízét eddig még nem tudtam rekonstruálni, de szerintem nem is fogom tudni soha.
Nem tudom, talán azért, mert zsírral főzött, vagy az alapanyagok tiszta minősége lehetett ennek az oka, az ízekre emlékszem, de sajnos soha többet nem fogok ilyen ételeket enni. Arra is emlékszem, mikor a hatalmas hússzeletet betette a serpenyőbe, az rögtön elkezdett sisteregni, és kívül szép pirosra, belül omlósra, puhára sült. Napjainkban, mikor én teszem bele a húst a serpenyőbe, először is egy csomó víz jön ki a húsból, azután kezd el sülni rendesen.
Igen, a hormonokkal felfújt, hentesnél, szupermarketben vásárolt húsokról beszélek, ezekhez új konyhatechnológiát kell kitalálni, hogy finom étel kerüljön ki az ember keze alól. Be kell vallanom, hogy nem sündörögtem a konyhában, a szüleim késő délutánig dolgoztak, s mikor már elvesztettük a mamát, napközis lettem, aztán az egyetemen menzás. Imádtam a rizses húst, a gulyáslevest meg a rakott krumplit, ezt hatalmas tepsikben sütötték, a krumpli jó ropogós volt, viszont a paradicsomos káposztával, a kelkáposzta- és finomfőzelékkel meg a mai napig ki lehetne kergetni a világból.
A férjemmel az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg, nálunk tanult a Műegyetemen, ciprusi görög. Én a konyhában még mindig nem sündörögtem. Hála Istennek, Sandwich báró már kitalálta a néhány esti vacsoránkat. Aztán Ciprusra költöztünk, megszületett a két gyerek, már nem volt mese, főzni kellett...
Ettetek már paradicsomos tésztafőzeléket? Na, a görög evett... Paradicsomlevest akartam főzni, betűtésztával, honnan tudtam volna, hogy csak egy fél marék tészta kell a paradicsomos lébe, olyan kevésnek tűnt. Ugye, más kárán tanul az okos, én mindig a magamén, itt sajnos nincs segítség, a ciprusi mami már nagyon idős, így magad uram, ha szolgád nincsen... Mivel én az ELTE Bölcsészkarán végeztem, a könyv a legjobb barátom, hoztam ki sok szakácskönyvet is, most már jól tudom főzni a magyar és a görög „klasszikusokat" is.
Tulajdonképpen nagyon szerencsés vagyok, mert a világ két legjobb konyhájának ételeit készíthetem, télen magyar, nyáron a nagy meleg miatt, görög konyhát vezetek. A főztömről beszéljenek helyettem inkább a receptjeim, mindennapi ételek, csak egy anya vagyok a sok közül, aki szereti a családját, és odafigyel arra, hogy mindennap legyen főtt étel az asztalon.
A NoSaltyt imádom, néha órákat töltök itt a jobbnál jobb receptek között böngészve, sokat el is készítettem, és itt szeretném megköszönni szakácstársaimnak a tiszteletreméltó munkát, ami egy-egy recept mögött áll!
