Ha utálod, ha hozzád szólnak a reggeli kávé előtt, a Starbucks húzását imádni fogod

Legújabb kávézójukban már közvetlen emberi kommunikáció nélkül is elviheted a kávédat - szerinted jó ötlet? 

A Starbucks nem viccel, ha a vendégek kényelméről van szó: tisztában vannak vele, hogy sokaknak nehezére esik a kommunikáció bármilyen formája a reggeli első kávé előtt. A vásárlók igényei pedig kiemelten fontosak a kávézóláncnak:

megnyitják az első olyan üzletüket Manhattanben, ahol személyes beszélgetés nélkül, applikáción keresztül rendelhetőek az elviteles kávék. Hogy jó dolog-e ez az egész?

via GIPHY

Kérdéses, mennyire jó kiiktatni a folyamatból a személyes találkozást azzal az emberrel, aki megfőzi a kávénkat, ugyanakkor a nagyvárosi nyüzsgésben nap mint nap annyi emberrel találkozhatunk (különösen New Yorkban), hogy azt is meg lehet érteni, hogy a legelemibb napi szükségleteink egyikét, a kávéivást csendben szeretnénk intézni.

Kávés receptjeinkből:

Az ötlet nem teljesen új, hiszen Kínában már létezik hasonló koncepció, csak éppen Starbucks Now néven. A lényege ugyanaz, a vásárlók mobilon adhatják le előre a rendeléseiket a kávézónak, hogy aztán várakozás nélkül felkapják a kész feketét az expressz gyorsasággal üzemelő üzletek valamelyikében.

“A Starbucks Now működési elvét összepárosítjuk az elviteles kávézóink gondolatiságával, hogy sűrű városi csomópontokban üzemelő kávézókat nyithassunk” - nyilatkozta a Bloombergnek a Starbucks vezérigazgatója, Kevin Johnson.

A Starbucks saját filozófiája szerint kávézóik a harmadik legfontosabb helyet jelentik a vendégek életében az otthon és a munkahely után, ahol a vendégek megpihenhetnek, kávézhatnak, relaxálhatnak. Éppen ezért nagy változás az elviteles ötlet, amit előbb New Yorkban, majd Los Angelesben, San Franciscoban, Seattle-ben és Bostonban is bevezetnek.

Várhatóan az elviteles kiszolgálás nem fogja felváltani a “beülős” Starbucks-élményt, de a bevezetése teljesen racionális okokból feltételez. Minimalizálja a bérleti díjakat, és a munkaerőigényt, viszont maximalizálja a bevételeket. Az alkalmazottaknak nem kell értékes perceket tölteniük a mellékhelyiségek takarításával, az asztalok törölgetésével, székek rendezésével, megspórolják azokat a perceket is, amikor a vendégek sokáig válogatnak a kínálatban a kasszánál, ezzel feltartva a sort.

Ezt olvastad már?

Hedonista kalandozás a kávé-fagylalt-pasta szentháromság bűvöletében

A new yorkiak körében biztosan helye lesz az elviteles Starbucks-koncepciónak: a sosem alvó amerikai metropolisz lakói imádnak appokon keresztül rendelni, ami egyszerűsíti a mindennapjaikat a pici, üres, kávézó tömegek nélküli kiszolgálással.

Ezeket olvastad már?

via Eater

címlapfotó

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...