Fogyni szeretnél? Egyél tojást reggelire!

Nemrég még óva intettek minket a rendszeres tojásfogyasztástól, mára szerencsére a riasztó érvek elévültek, úgyhogy bátran szerepeltessük étrendünkben.

Nincs még egy olyan élelmiszer, amiről annyi jót és rosszat hallottunk volna, mint a tojás. Nem is olyan régen még a koleszterintartalmától kellett rettegnünk, szerencsére mára már inkább értékes élettani tulajdonságai kerültek előtérbe.

A tojásról alkotott vegyes képünk annak is köszönhető, hogy sokféleképp elkészíthető nyersanyagról van szó: ehetjük klasszikusként reggelire- főtt vagy lágytojás formájában, rántottaként vagy omlettként, főzelékünk feltétjeként, hidegtálak részeként.

Mi a tojásos reggelik titka?

Egy 2008-ban publikált, 152 elhízott és túlsúlyos ember bevonásával végzett vizsgálatban a tojást reggelizők és emellett kalóriamegszorítással élők sikeresebben fogytak, azokhoz képest, akik nem tojásos, bár kalóriatartalmát tekintve azonos értékű reggelit fogyasztottak. A kutatás eredményei azonban azt is igazolták, hogy önmagában a tojásos reggeli fogyasztása nem eredményezett fogyást.

A tojás magas fehérjetartalma miatt jól laktat, csökkenti az étvágyat, emellett biológiai értéke is magas, jól hasznosítható fehérjeforrás a szervezet számára, segít, hogy testtömegcsökkentő étrendben, alacsony energiafelvétel mellett se veszítsünk izomtömegünkből. Amennyiben zöldséggel és teljesőrlésű lisztet tartalmazó kenyérrel vagy más teljesőrlésű pékáruval egészítjük ki a tojásreggelinket, két legyet ütünk egy csapásra: a tojás magas telítőértékén túl a rostok telítő hatását is kihasználhatjuk. Kellő mennyiségű folyadékkal együtt fogyasztva a rostok „megduzzadnak” az emésztőrendszerünkben, fokozzák a teltségérzetünket.

Nem mindegy persze, hogy miként állítjuk össze tojásos reggelinket, ha fogyni szeretnénk: pl. egy kéttojásos újhagymás rántotta, pár csepp olívaolajon teflonserpenyőben elkészítve, két vékony szelet teljesőrlésű kenyérrel, 1-2 db cseresznyeretekkel díszítve, egy átlagos (~1500 kcal-os) energiaszegény étrendbe reggeliként gond nélkül beilleszthető. Ezzel szemben, a szintén tojásreggeli kategóriába tartozó, de már öt tojásból készült kolbászos-szalonnás rántotta nagy karéj fejér kenyérrel jelentős kalóriabevitelt jelent.

A kiegyensúlyozott tojásreggeli összetevői és kellékei

  • 1-2 db tojás: a mennyiség nagyon fontos, hiszen a tojás fehérjében és zsiradékban gazdag nyersanyag, ha kettőnél fogyasztunk belőle energiában biztosan túllépünk a reggeli keretein. Ha más fehérjeforrás is társul a tojás mellé, pl. sovány sonka, zsírszegény sajt, étrendünk korlátaitól függően (pl. igen alacsony 1200 kcal-ás diéta esetén) egy tojás elég.
  • Alacsony szénhidráttartalmú zöldségek: ezekkel nemcsak a megfelelő napi zöldségbevitelhez járulunk hozzá, de reggelink rosttartalmát is fokozhatjuk. A rántottához jól passzol a gomba, a hagymák egész családja (metélőhagyma, lilahagyma, medvehagyma stb.), a paradicsom, a paprika, a parajlevelek vagy a salátacukkini. A buggyantott tojáshoz a spárga, párolt paraj, salátalevelek. A zöldségeket évszaknak megfelelően váltogassuk, tavasszal részesítsük előnyben a zsenge hagymákat, nyáron a tojásos lecsót, zakuszkát, ősszel a gombát, télen visszatérhetünk a hagymafélékhez de érdemes kipróbálni a kevés olajon lilahagymával megpirított reszelt feketeretket is.
  • Zsírszegény konyhatechnológia: a tojást zsiradék felhasználása nélkül vagy kevés zsiradék hozzáadásával készítsük. Mivel a tojás zsírtartalma magas, a zsiradék hozzáadásával a tojásételeknél muszáj spórolnunk, ellenkező esetben végeredményül zsírdús, energiadús tojásételt kapunk. Részesítsük előnyben az abszolút zsírmentes tojásételeket, ezek: főtt tojás, buggyantott tojás. A rántottát, tükörtojást igen kevés olaj felhasználásával megfelelő (például teflonbevonatú) serpenyőben készítsük.
  • Teljesőrlésű liszt felhasználásával készült pékáruval egészítsük ki a tojásreggelit: a napi 1500 kcal-ás étrendben ez pl. egy-két vékony szelet (~60 g) teljes őrlésű kenyeret jelent vagy ennek megfelelő tömegű Graham zsemlét, korpás kiflit.

Nem mindenkinek és nem minden reggel

Természetesen a tojásos reggelikre is érvényes az a szabály, hogy az egyéni étrendi sajátosságokat ez esetben is figyelembe kell vennünk. A változatos étrend jegyében nem javasolt minden reggel tojásos reggelivel indítani a napot, de heti rendszerességgel éljünk a tojásos reggeli lehetőségeivel: főzzük, buggyantsuk, süssük, élvezzük!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek!:

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tepsis húsos burgonya

Gyakran előveszem ezt a receptet, ha nem akarok órákig a konyhában lenni. A recept egy magas, 30x40-es tepsihez való, felére csökkenthetjük a mennyiségeket, ha kevesebbet szeretnénk ...