Ez az első hotellánc, amelyik bevállalta, hogy egy évig csak vegetáriánus menüt kínál

Októbertől kezdte meg az egy éves kihívást az Ovolo hotellánc, miszerint egyes éttermeiben a vendégeknek kizárólag növényi alapú menüsort szervíroz.

Meglepő, ám a fenntarthatóság felé tartó úton kifejezetten merész, egyben bölcs döntést hozott az Ovolo Hotels, világszerte népszerű hotellánc vezetése, amikor úgy határozott, egy teljes évre száműzi éttermeiből a húst, és vegetáriánus menüsort kínál vendégeinek. A kihívást október 1-ével indították el, Ausztráliában és Hong Kongban működő egységeikben.

A lánc egyes éttermei egyébként már régebb óta a növényi alapú étrend felé fordultak, így például Veda névre keresztelt egységük indulásától kezdve a vegetáriánus konyha kedvelőinek egyik kedvenc helye. A tulajdonosok és a séfek azt szeretnék elérni, hogy, ahogy fogalmaznak, "ne csak magunknak, a bolygónknak is tegyünk jót" azzal, hogy nem fogyasztunk húst.

A kísérletet, főleg a Covid-19 árnyékában sokan merész döntésnek tartják, hiszem a turizmus jelentősen visszaszorult, így a vendégek egy részének elvesztéséhez is vezethet a nem mindennapi vállalás. Ugyanakkor Girish Jhunjhnuwala, a hotellánc igazgatója bizakodó.

A döntést a kiadott közleményben azzal indokolták, hogy egy etikusabb hozzáállást szeretnének képviselni a gasztronómiában."Az étkezés és az ízletes ételek és borok elfogyasztása nagy társasággal az élet egyik legegyszerűbb öröme" - mondta Jhunjhnuwala. „Tudatában akarunk lenni annak, amit fogyasztunk, és szeretnénk a lehető legjobban gyakorolni a fenntarthatóságot, ez nagy hatással van az emberiségre is, nem csak a környezetre."

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Címlapfotó: Veda étterem/Ovolo Hotels

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...