5 vacsora, ami megkönnyíti az estéidet

Minden héten készülünk nektek vacsoramenüvel is. Sokan szeretitek ezt az új rovatot, törekszetek megvalósítani a finom és gyors vacsorák ideáját. E héten is tartsatok velünk!

A héten lesz advent első vasárnapja, nálunk ilyenkor már elkezdődik a sütési láz. Na, nem ment el az eszünk, nem kezdünk el előre készülni karácsonyra – addig még van jó egy hónapunk. A környezet, a mindenhol szaporodó karácsonyi díszek, hirdetések viszont elkerülhetetlenül ünnepi lázba hoznak és finomabbnál finomabb mézes sütikkel produkciózunk ilyenkor. A hétvégi nagy főzéseknek ennek okán most egy időre lőttek, de a hétköznapok gyorsan visszarántanak a valóságba: vacsorázni kell, receptjeink most is segítenek!

Hétfő

A húslevesből megmaradt főtt hússal soha nem tudunk mit kezdeni, mert önmagában már mégse együk meg, külön köretet meg nem akarunk főzni hozzá. Kövesd Fahéj szakácsunk receptjét, aki nem volt rest pástétomként újrahasznosítani a levesből maradt húst.

5 ketchup, amit megkóstoltunk >>

Kedd

Az első tésztaétel a héten, egyrészt, mert abból sosem elég, másrészt ezerféleképpen variálhatjuk, ezúttal egy nagy olasz klasszikust, spaghetti alla carbonarát javasolunk. Ennél egyszerűbb tésztarecept talán nincs is, a pirított bacon után jöhet a nyers tojás a forró tésztára, ami ott, azon melegében szilárdul rá a spagettinkre. Cseppet sem nagy ördöngösség, nagy élvezeti faktor!

4 tipp, mit készíts céklából >>

Szerda

A sütőtök már kérlelhetetlenül elárasztott szinte minden zöldségesstandot, mi a hosszúkás fajtáját javasoljuk ehhez a leveshez. Jó kapcsolatot ápol a fűszerekkel, ebben a receptben épp a kurkumával és borssal kerül közelebbi viszonyba, tejszínnel sűrítve, mézzel megkoronázva. A krémlevesek amúgy is a téli esték megmentői, itt az idő sütőtökkel kísérletezni, hiszen januárig biztosan tömkelegével és fillérekért juthatunk hozzá!

Csütörtök

A tonhal szerte a világban óriási kedvenc... krémektől elkezdve tésztákon át egészen salátákig mindenhez fogyasztják, a legjobb a saját levében eltett tonhal. Most egy olyan változatra esett a választásunk, ami laktatóbb, mint egy sima saláta, a legegyszerűbb receptek közül való, mégis bárki el tudja készíteni.

A legjobb dolog, ami a birssel történhet >>

Péntek

Almaszezonban filléres vitaminforrás ez a gyümölcs, tömjük is magunkat és családtagjainkat a belőle készülő sütikkel. Péntek estére egy kuglófot választottunk, nem kell aggódni, fél óra múltán az asztalon fognak gőzölögni a csodás kis sütikúpok, egyszerre mindjárt hat, hiszen kisebb formákban sütjük ki őket. Nem jár több vesződséggel, mégis változatosabb, mint a muffin.

Szüret a kamrában: elő a paradicsommal >>

További gyors recepekért kattints ide >>

Tésztás ételeket itt találsz >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

George Hamilton torta

Ez is a nagy júliusi családi ünneplésre készült a rumos-meggyes puncstorta, az aszpikos sonkatekercs, a málnamisu kétféle piskótával, és a meggyes-diós-habos sütemény tejmentesen ...