Majonézes avokádókrém
Az avokádó sokáig nem volt nagy barátom. Mondhatni, ellenszenvvel viseltettem iránta. Talán azért, mert akkor kóstoltam először, mikor édesanyám szétválasztós diétám napjait színesítendő beszerzett egyet. Nehéz volt minden gyümölcsnap, egyhangú, csupa édes dologgal, megörültem hát a különleges déli gyümölcsnek. Azonban meghámozva kellemetlen meglepetés ért: nem tudtam, hogy az avokádó "csak" alapanyagként állja meg a helyét, magában, ráadásul éretlenül fogyasztva nem említhető egy lapon más különleges déli gyümölcsökkel (legyen az mangó, papaya, passziógyümölcs vagy bármi). Más műfaj. Annak, hogy én nem vagyok veszélyes egy háztartás avokádókészletére sem, kifejezetten megörült oxfordi házigazda családom, ahol az érlelési időszakban mindenki nyálcsorgatva lesi a türelmet próbáló zöld tojást, hogy aztán nagy családi harcban osztozzanak meg rajta. A szülők persze önfeláldozóak, s ismerik válogatós kisfiuk minden érzékenységét, ezért aztán igencsak megbecsülik, hogy az avokádó nála is minden (!) ehető dolog között (beleértve a kindercsokit, meg a virslit is) előkelő helyen áll. Így aztán sokszor került az iskolai tízórais dobozkába felvágott avokádó. Édességet nem szabad behurcolni az iskolába, más gyerekek azonban inkább kekszeken tengődtek, semmint avokádón vagy szőlőn vagy málnán, mint a mi Jann-unk... :) Mikoris ez a téma előjött egy Oxfordban tanuló kedves barátommal - t.i., hogy Jann avokádót tízóraizik -, ő is nagyon fellelkesült, és kollégiumi magányában kísérletezni kezdett eme gyümölccsel. Arra az eredményre jutott, hogy higgyem el, majonézzel verhetetlen párost alkot az avokádó. Sokáig húztam a számat, aztán egyszer mégiscsak rászántam magam. Mit ne mondjak, a kombó ütött. Ezek után nem is volt kérdés, hogy a fent említett jóbarát immár budapesti látogatásának egyik kelléke ez a krém lesz.
