Rácz Jenő már ismerteti kislányával a gasztronómiát
Rácz Jenő nagyon aranyos fotót osztott meg kislányával, melyen éppen a Konyhafőnök VIP adását nézik közösen.
NosaltyRácz Jenő nagyon aranyos fotót osztott meg kislányával, melyen éppen a Konyhafőnök VIP adását nézik közösen.
NosaltyA séf étterme is csillagot szerzett idén, most őszintén beszélt arról, mit érez az elismeréssel kapcsolatban.
NosaltyMegújul az Air France prémium osztályainak ételkínálata, a téli időszakban Arnaud Lallement és Michel Roth séfek alkotásait kínálják a business és La Premiére első osztályon. A fogások között vegetáriánus, fehér és vörös hús és hal is megtalálható.
NosaltyNovember 8-án nem kisebb séf tartja születésnapját, mint a szókimondó, kívülről keménynek tűnő, mégis úgy hírlik, vajszívű Gordon Ramsay. Tiszteletére legjobb vagy éppen legérdekesebb konyhai tanácsaiból, trükkjeiből szemezgettünk.
NosaltyWolf Andrást sokan a tv képernyőjéről ismerhették meg, ám amikor épp nem a versenyzők által tálalt fogásokat szedi ízekre, számos népszerű vendéglátóhely működését felügyeli. Corporate chef-ként hozzá tartozik többek között a tavaly decemberben újranyitott Gundel, az ikonikus New York kávéház és a Séf Asztala étterem. Bár mindez soknak tűnik egy személynek, kreatív emberként lubickol a teendők között, és még arra is tudott időt szakítani, hogy leüljön velünk beszélgetni.
Szász NóriKrizmanics Norbert generációja példaképe is lehetne. A 30-at épphogy betöltő séf épp úgy megküzdött korosztálya démonaival, mint oly sokan, de motiváltabban és erősebben tért vissza, mint valaha. Jelenleg két menő pesti étterem, a BESTIA és a TG Osteria séfje. Ételeit minden hónapban sok ezren kóstolják.
NosaltyMinden tipp, amire szükséged lesz, hogy isteni halat süss!
Szász NóriPallag Dávid, a 2016-os Konyhafőnök döntőse tízéves pályafutása során Budapest belvárosától Saint Tropez-en át a Balatonig számos konyhán megfordult. Végül a járvány döntött helyette: az elbocsátások és étterembezárások idején feleségével, Pallag Fannival saját helyet nyitottak Budaörsön 2020 decemberében. A nehezített pálya ellenére utólag egyértelműen ez volt a jó döntés, hiszen nemcsak, hogy erős törzsvendégkör alakult ki a Rutin körül, de idén Dávid kapta meg az Év ifjú séftehetsége címet a Dining Guide-tól. Ellátogattunk Budaörsre, hogy megfejtsük a titkukat.
Szász NóriMaria Callas, B.B. King vagy Amy Winehouse zenéjét hallgatva milyen ízek jutnak eszedbe? Többek között az általuk inspirált macaronokat és mennyei ételeket, italokat kóstolhatod végig a főváros szívében.
NosaltyHa valakiben, egy séfben biztosan bízhatunk, ha arról van szó, mit éri meg és mit nem étteremben rendelni reggelire.
NosaltyNyáron tobzódunk a legjobb alapanyagokban, ilyenkor érdemes kihasználni a rengeteg jó zöldséget, hiszen ezekből pillanatok alatt lehet laktató, könnyű, hagyományos és izgalmas fogásokat készíteni. Most séfek mesélik el, nekik mik a legnagyobb favoritjaik.
Nábelek ZsófiA magyar Netflix-nézők körében negyedik helyen áll a Toszkána, úgy fest eléggé betalált a másfél órás alkotás, ami egy marcona dán séf toszkán kalandjáról szól. Nekünk vegyesek az érzelmeink a filmmel kapcsolatban. Bőven maradt még benne lehetőség.
NosaltyMost olyan bombabiztos, szakácsok által kipróbált főzési tippeket adunk, amelyekkel tényleg minden falat finomabb lesz. Következzenek a könnyen megjegyezhető, egyszerű trükkök.
Szekeres DóraKi gondolná, hogy van ember a Földön, aki még Gordon Ramsay-t is képes lenne kioktatni a konyhában? Nos, egy ember létezik, ha pedig egy kicsit megismerjük őt, rájövünk, volt honnan örökölni a szigort...
NosaltyUgyanaz a hotelszoba egyik nap még kedvező ajánlatnak tűnik, másnap pedig jóval többe kerülhet. A szállodai árak mögött tudatos rendszer dolgozik, ezért érdemes néhány dolgot ellenőrizni foglalás előtt.
Németh OrsiA távirányító 0 gombja többet tudhat, mint gondolnád: hosszú lenyomásával olyan gyorsfunkció érhető el, amely jelentősen leegyszerűsítheti a tévézést.
Németh OrsiA nagy bevásárlásoknál minden forint számít, ezért nem mindegy, merre indul a cukor, a liszt, az étolaj és a tojás ára.
Németh OrsiEgy ebéd néhány száz forint, a tengerpart karnyújtásnyira van, a lakáshoz pedig még medence is tartozik. Egy brit nő elárulta, mennyiből él Vietnámban.
A nagy bevásárlásoknál minden forint számít, ezért nem mindegy, merre indul a cukor, a liszt, az étolaj és a tojás ára.
A SIBO (kontaminált vékonybél szindróma) olyan állapot, amely többek között puffadással, hasi fájdalommal és hasmenéssel járhat. A panaszok könnyen összetéveszthetők más emésztőrendszeri problémák, például az IBS tüneteivel is, ezért a pontos diagnózis felállítása fontos.
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...