5 jel, hogy nem nekünk való a keto étrend
A testünk többféle módon is jelezhet, ha újabb diéta után kell néznünk.
Szabó AnnaA testünk többféle módon is jelezhet, ha újabb diéta után kell néznünk.
Szabó AnnaRengeteg egymásnak ellentmondó információ jelenik meg a ketogén diétáról – úgy tűnik, az egészséges embereknek többet árt, mint használ, de ha te mégis belevágtál, a szervezeted az alábbi jelekkel üzeni: inkább mégis hagyd abba, és egyél egy kis kenyeret.
Stuth-Nagy NikiAz egészségguruk véleménye megoszlik a ketogén diétáról, tudósok azonban egyre több bizonyítékot találnak rá, hogy borzasztóan káros – itt egy újabb metaanalízis, ami komoly betegségekkel köti össze az étrendet.
Stuth-Nagy NikiA nő csak egy esküvői ruhát szeretett volna felpróbálni, amikor megjegyzésével felnyitotta a szemét az eladó – nem volt apelláta, le kellett fogynia.
Liptai LillaItt a nyár, és ezzel az őrült kampánydiéták ideje. Ha te viszont szeretnél okosan fogyni, akkor vess egy pillantást a dietetikusaink által összeállított heti étrendre!
Bodon Judit dietetikusKourtney Kardashian egyébként is a szigorú diétáiról híres, most pedig úgy érzi, vissza kell térnie a ketogén étrendhez, ha fogyni akar.
Stuth-Nagy NikiHa sikerült az életedbe beilleszteni a rendszeres mozgást, akkor is érdemes természetesen továbbra is odafigyelni az étrendre. Ebben segítünk mintaétrendünkkel!
Abonyi Orsi dietetikusEgyünk sok zsírt, hogy zsírt égessünk? Ez tényleg működik?
Gyányi Ditta dietetikusBelevágnál a mostanában népszerű 160 g szénhidrátos diétába? Ha igen, fontos, hogy ne csak a szénhidrátok számolgatására figyelj, vedd figyelembe vércukoremelő hatásukat is!
Szálka Brigitta dietetikusRendkívül gyenge almatermésre számítanak idén Magyarországon: az Alma Terméktanács friss előrejelzése szerint mindössze mintegy 135 ezer tonna alma teremhet, ami a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb mennyiség lehet.
NosaltyEgy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
NosaltyCsokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
Kormos LiliBizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
A paradicsomszósz készítése egyszerűnek tűnik, mégis könnyű elrontani. Ha túl savas lesz, sokan azonnal cukorért nyúlnak, pedig a szakértők szerint nem feltétlenül ez a legjobb módszer. Mai Napi Tippünkben megmutatjuk, hogy mi a megoldás!
A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...