Utálta Erzsébet királynő, ha fotóra került ez a testrésze
II. Erzsébet brit királynő volt az egyik leggyakrabban fényképezett nő a világon, így feltehetően hozzá volt szokva a kamerákhoz. Egy testrészét azonban nem szerette fotókon látni.
NosaltyII. Erzsébet brit királynő volt az egyik leggyakrabban fényképezett nő a világon, így feltehetően hozzá volt szokva a kamerákhoz. Egy testrészét azonban nem szerette fotókon látni.
NosaltyA királynő halálával több mint 800 márka csomagolása változhat a következő két évben. Mostantól III. Károly király döntheti el, kik érdemlik ki a királyi pecsét címert, melyet jelenleg mintegy 875 márka mondhat a magénak.
NosaltyA király olyannyira ellenzi egy népszerű, sőt, luxusnak számító étel fogyasztását, hogy az évek óta tiltólistás a királyi udvarban.
NosaltyHétfőn gyászba borul Anglia a királynő temetésének napján, a nagyobb áruházláncok is tisztelegnek emléke előtt.
NosaltyErzsébet királynő 1993-ban látogatott el hazánkba, amikor is a bugaci csárdában egy klasszikus menüt kóstoltattak meg vele.
Liptai LillaTegnap este, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő, mi pedig ennek apropóján összeszedtük kedvenc ételeit és italait.
Liptai LillaA Buckingham-palota csütörtök este, nem sokkal nyolc óra előtt jelentette be a szomorú hírt: meghalt II. Erzsébet királynő, aki nem kevesebb, mint 70 éve uralkodott az Egyesült Királyságban.
NosaltyEgykori szakácsa árulta el a titkot, aki 15 éven át főzött és sütött II. Erzsébet királynőnek és családjának.
Liptai LillaII. Erzsébet királynő a festői Sandringham birtokra keres szakképzett kocsmárost. Igazi álommeló, ami még talán jól is fizet!
NosaltyA királynő tortáját aukcióra bocsátó cég, biztos, ami biztos, leszögezte, hogy az 1947-ben készült sütemény már nem ehető.
NosaltyA királynő vendégül látta az egyik legkedveltebb angol mesehőst, Paddington mackót, beszélgetésük során pedig kiderült, milyen nasit tart az uralkodónő a táskájában.
NosaltyJúnius elején négynapos ünnep keretében ünnepli az Egyesült Királyság II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulóját. A platinajubileum alkalmából januárban süteményversenyt hirdetett a Buckhingam Palota, melynek keretein belül az ünnep hivatalos desszertjét keresték.
NosaltyA királynő saját márkás ketchupja és barnamártása királyi áron lesz kapható.
NosaltyErzsébet királynő idén ünnepli koronázásának 70. évfordulóját, ennek alkalmából pedig keresik azt az új sütemény, amit elnevezhetnek róla.
NosaltyTe is azonnal a ventilátor után nyúlsz, amint belépsz a fülledt lakásba? Bár ez nagyon is logikusnak tűnhet a nyári melegben, a szakértők szerint a legnagyobb kánikulában ezzel többet ártunk, mint használunk. Eláruljuk, miért válhat veszélyessé a kedvenc nyári hűsítőtársunk, és mit érdemes tenned helyette!
NosaltyŐrült sok benne a fehérje, lepipálja a túrót, a görög joghurtot, és egyre népszerűbb!
Brecz JuditItt a kánikula, és vele együtt végre elérkezett az az időszak, amire sokan egész évben vártunk: most indul be igazán a hazai dinnyeszezon! Nem kell tovább a méregdrága, külföldi darabokat kerülgetned a boltokban, mert a lédús, mézédes magyar görögdinnyék végre tömegesen is megérkeztek a piacokra és az üzletek polcaira.
NosaltyEgész nap megy a légkondi, és már előre félsz a villanyszámlától? Mutatjuk, mennyibe kerülhet egy nap klímázás, és hogyan hűtheted le a lakást úgy, hogy közben nem pörgeted feleslegesen a villanyórát.
Ezt a brutális hőséget csak úgy lehet túlélni, hogy hűsítő, nem elnehezítő ételek és italok kerülnek elénk. Mai napra dinnyesali, zöldségfasírt és extra tea jár.
Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.
Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...