Megvan a desszert, amit Erzsébet királynő platinajubileumán esznek

Június elején négynapos ünnep keretében ünnepli az Egyesült Királyság II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulóját. A platinajubileum alkalmából januárban süteményversenyt hirdetett a Buckhingam Palota, melynek keretein belül az ünnep hivatalos desszertjét keresték.

Piskótatekercsekkel gazdagított citromos trifle lett II. Erzsébet királynő hivatalos platinajubileumi desszertje. Az országos receptverseny a brit uralkodó trónra lépésének 70. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt – derül ki az MTI híréből.

Arról már korábban is írtunk, hogy keresik II. Erzsébet királynő hivatalos ünnepi süteményét, a januárban meghirdetett vetélkedőn amatőr cukrászok vehettek részt, a benyújtott recepteket viszont világszerte ismert szakértőkből álló zsűri – köztük Mary Berry, a nemzet cukrászának számító szaktekintély – véleményezte, és az eredményt Kamilla cornwalli hercegnő, Károly trónörökös felesége hirdette ki.

A versenyre ötezren neveztek be - életkoruk a BBC ismertetése szerint nyolctól 108 évig terjedt -, és a zsűri közülük választotta ki a döntőbe került ötfős mezőnyt.

A versengésből az északnyugat-angliai Southportban élő Jemma Melvin került ki győztesen citromkrémes piskótatekercsekből, citromos-narancsos zseléből, citromos pudingból, mandarinszószból, amaretti-kekszekből és tejszínhabból álló rétegzett desszertjével. (A trifle egy jellegzetesen angol édesség, amely leginkább egy óriási pohárkrémhez hasonlítható.)

A versenykiírásoknak megfelelően a nyertes receptet megosztják a nyilvánossággal, és az e recept alapján készült desszertet felszolgálják a platinajubileumi ünnepségsorozat fénypontján, a június eleji négynapos munkaszüneti hétvégén rendezendő össznépi piknik, a Big Jubilee Lunch több ezer résztvevőjének.

A versenyfeltételek között szerepelt az is, hogy a nyertes alkotás könnyen elkészíthető legyen, és így az országszerte tervezett számtalan utcabálon is fel lehessen szolgálni.
Ezeket a rendezvényeket június 2-5. között tartják, és a brit kormány az akkori hétvége előtti két napra is munkaszünetet hirdetett.

A rendezvénysorozat csúcspontján Platinum Party néven lesz egy hatalmas élő koncert is a Buckingham-palota előtt, a programtervezet megfogalmazása szerint „a globális szórakoztatóipar legnagyobb sztárjainak" közreműködésével. Két év kihagyás után teljes pompájában megtartják a királynő „hivatalos" születésnapját, a Trooping the Colour néven közismert, igen látványos, rendszerint százezres tömeget vonzó katonai parádét is, amelyet a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és tavaly csak igen szűk körben, a királynő windsori rezidenciáján, közönség nélkül rendeztek meg.

Az idén viszont 1400 katona és 400 fős katonazenekar részvételével megtartják a színpompás díszszemlét, mégpedig a hagyományoktól eltérően nem egy vasárnapi napon, hanem a négynapos jubileumi munkaszüneti hétvége első napján, június 2-án, csütörtökön.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit – például az 1977-es ezüstjubileumot, a 2002-ben tartott aranyjubileumot és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi rendezvényeket – a jobb időjárás reményében június elején tartották.
A királynő emellett közismerten nem tartja illőnek, hogy édesapja halálának évfordulóin ünnepelje az ország az ő trónra lépésének évfordulóját.

Ez lesz ugyanakkor az első olyan jelentős évforduló, amelyen II. Erzsébet királynő férje már nem lehet jelen: Fülöp edinburghi herceg tavaly április 9-én, életének 100., házasságuk 74. évében elhunyt. A 96 esztendős brit uralkodó minden idők leghosszabb ideje hivatalban lévő és a világ jelenlegi legidősebb államfője.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.