Megválasztották az ország legjobb mentes helyeit
Több kategóriában is kihirdették a nyertest, így az érintettek kedvükre válogathatnak a vendéglátó egységek között.
NosaltyTöbb kategóriában is kihirdették a nyertest, így az érintettek kedvükre válogathatnak a vendéglátó egységek között.
NosaltyAz étterembezárások viszonylag gyakoriak az elmúlt időszakban. Ez a hullám most sajnos egy újabb kedvelt helyet ragadott magával, a szentendrei Freeride Bistro „személyében”.
NosaltyA Városligetnek semmi mást nem kívánhatunk, minthogy beköszöntsön a reneszánsza, és újra menő legyen a Ligetbe járni, magukénak érezzék a budapestiek. Megérdemelt újjászületését több kiváló vendéglátóhely segíti, a kiülős-beülős éttermeknek köszönhetően is kedvet kaphatunk egy városligeti sétához.
NosaltyEgy egzotikus világba kalauzolunk, amiben a legmenőbb éttermi főételek is kétszámjegyű összegbe kerültek, a legdrágább étel az étlapon még nem a Surf'n'Turf steak volt, hanem a Rózsa Sándor kedvence vagy erdélyi fatányéros névre hallgatott. 15 dolog, ami visszarepít a '70-80-as évek hazai szövetkezeti vendéglői és éttermi világába.
NosaltyA Sopronban található étterem 1989 óta működik, hamarosan azonban lehúzza a rolót.
NosaltyEgy újabb étteremtől kell elbúcsúznunk, ezúttal az óbudaiak szomorkodhatnak.
NosaltyÚjbuda egyik kedvelt BBQ étterme úgy döntött, hogy bezárja kapuit.
NosaltyHelyrajzilag már nem Buda, lelkületében sokkal inkább. Budaörs vendéglátását meghatározza a hosszan kivezető Budapesti út, az utóbbi években pedig több olyan gasztroműhely is nyílt az Újbudával határos településen, amit akkor is érdemes kipróbálnunk, ha egyébként nem akad dolgunk a 2040-es irányítószám alatt.
NosaltyMályinkán nyit saját éttermet Pohner Ádám, a Bocuse d'Or magyar versenyzője, nemzetközileg is ismert fiatal séf. Az étterem a szokatlan és kellemes hangzású 'Iszkor' nevet kapta, és a tervek szerint már szeptembertől várja vendégeit.
NosaltyAkinek van szeme a szépre és igénye a minőségre akkor is, ha az nem kiabálva hirdeti magáról, hogy ő a legjobb, az már felfedezte magának Diszelben a Vörös Lóhoz címzett kávéházat. Ez a kellemes, igazán otthonos hely reggel kávéval, reggelivel, napközben és este különböző meleg ételekkel és háztáji finomságokkal várja az arra látogatókat. Aki pedig ebbe az egészbe lelket öntött, az nem más, mint Harmathy Ildikó, akinek a ma már intézménnyé nemesült Liliomkerti piacot is köszönhetjük. Ildikóval visszatértünk egy kicsit a nagymama konyhájába, beszélgettünk új tervekről, és arról is, hogyan lett piacszervező és vendéglátós az egykori rákkutató biokémikusból.
NosaltyMint tudjuk, előre megyünk, nem hátra, de a négy fal között azért mindannyian csináljuk. Egy kis elrévedés a múltba, akár a saját, élő élményünk volt, akár családi fotókról, filmekből ismerjük. Az idén bemutatott HBO-sorozattal, a pillanatok alatt kultikussá lett Besúgóval csak újabb jegyet váltottunk a nosztalgiavonatra, amivel mi most a vendéglátás retró világába robogunk. Ha vissza nem is vágyjuk, no ki melyik elemét szerette a szocialista éra éttermi élményeinek?
NosaltyA rezsiárak, az alapanyagárak, az üzemanyagárak növekedése beláthatatlan következményekkel jár, erről most három hazai pizzéria vezetőit kérdeztük, hogy miként látják a saját szituációjukat.
NosaltyNem lehetnek jó napjai mostanában Gordon Ramsay-nek, az angol séf ugyanis komoly problémákkal kell, hogy szembenézzen éttermei miatt.
NosaltyHa nemcsak az fontos számodra, hogy csodás környezetben töltsd a nyaralásodat, de kiváló és minőségi ételeket-italokat is kóstolnál közben, akkor irány Siklós, és a Hotel Castello.
HirdetésNem tudsz aludni a kánikulában? Mutatunk 7 egyszerű tippet, amivel klíma nélkül is hűvösebbé teheted a hálót és kellemesebbé az éjszakákat.
NosaltyA tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
NosaltyEgy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.
NosaltyA tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A gyümölcs nem mumus, nem ettől fogsz hízni - de érdekes tudni, melyikben mennyi természetes cukor van. Lássuk!
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...