7 retró éttermi jelenség, amitől a Kádár-kor nosztalgiája tör elő belőlünk

Mint tudjuk, előre megyünk, nem hátra, de a négy fal között azért mindannyian csináljuk. Egy kis elrévedés a múltba, akár a saját, élő élményünk volt, akár családi fotókról, filmekből ismerjük. Az idén bemutatott HBO-sorozattal, a pillanatok alatt kultikussá lett Besúgóval csak újabb jegyet váltottunk a nosztalgiavonatra, amivel mi most a vendéglátás retró világába robogunk. Ha vissza nem is vágyjuk, no ki melyik elemét szerette a szocialista éra éttermi élményeinek?

Étteremkeresztség

Hol volt akkor még a mai flancolás, az amerikanizálódás vagy az autentikus trattoriák világa és nyelvezete? Egykor megszokott volt, hogy egyszerűen csak Önkiszolgáló Étterem vagy Presszó volt a vendéglátóhely neve, és nem hatott gunyorosnak a Muskátli, a Tulipán és Rózsa Presszó, a Pacal Csárda vagy a Csülök Vendéglő elnevezés sem.

Fortuna étterem 1967-ben (Forrás: Fortepan; Bauer Sándor hagyatéka)

Bár ma már idegen nevekkel teli a város, és a Szomszédok egyik forgatási helyszíneként funkcionált Alkotás Presszó helyén ma Gringos Amigos működik az Alkotás utcában, a Melódia presszó helyén pedig a Pata Negra spanyol tapasétterem üzemel, a retró nevek most is velünk élnek – habár ma már több a burgerező és nápolyi pizzabár, mint a tisztességes kisvendéglő.

Önkiszolgáló étterem 1965-ben (forrás: Fortepan; adományozó: Bauer Sándor)

Ez a hangulatos kockás abrosz bizony PVC

A kockás abrosz egy vendéglátóhelyen köztudottan többet jelent egyszerű asztalterítőnél. Egy szimbólum, jelképe a házias konyhának, az emberközeli miliőnek. Az már pedig modernkori vívmány, hogy a paprikás szaftos foltok eltávolítására csupán egy nedves rongyot szántak, textilterítő helyett viaszos vászont használva. Ez az anyag csak a nevében vászon, valójában a korszak imádott műanyagtárgyainak egyike.

Pincérnő megkötős csizmában 1982-ben (Fotó. Fortepan/adományozó: Magyar Rendőr)

Ó, azok a pincérnők, csizmák és kötények

Hol volt akkoriban farmer-pólós személyzet? Elképzelhetetlen volt. Komolyan vették az egyenruha intézményét, az akkori, meglehetősen szűk keretek között. A felszolgálók terepét uralták a köpenyek és az emlékezetes, hosszú szárú, megkötős vászoncipők, zárt vagy nyitott orral. Persze ilyen csoda csajok is voltak a pályán, mint az alábbi felszolgáló miniszoknyában és fehér, magastalpú, magassarkú csizmában. Az a gyanúnk, hogy – ha fillérben mérve is, de – kapott rendesen borravalót.

Pincérnő köténykében, magassarkú csizmában (Fotó: Fortepan)

Függönyök: csipkétől a teátrálisig

Minden korszaknak megvan a maga meggyőződése az esztétikumról. Évtizedeken át dívott a vendéglátóhelyek díszeként a függöny. Emlékezünk a cigarettafüstös, kővel borított presszókra, amelyek magas ablaküvegei elől nem hiányozhattak a füsttől kissé megsárgult csipkefüggönyök. A nehézkes, színházszerű drapériák is sokáig az eleganciát hivatottak képviselni. Por- és szagfogónak mindenképpen jól jöttek, és a legváratlanabb helyekre is szántak látványos függönyeket, legyen az a bárpult vagy a WC. Ne feledjük a szalagfüggönyök intézményét sem.

Micsoda enteriőrelem a függöny az egykori Szelidi-tavi Tó Vendéglőben (Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ)

Lambériázás mint az igényesség jele

Ma is a retró életérzést hivatott életben tartani a fővárosban a Menza Étterem, az Ibolya vagy a Táskarádió Eszpresszó. Ezek azonban már dizájnhelyek. Egy igazi '70-es évekbeli menő hely nagy eséllyel döntött a lambériázás mellett. Az igényesebb helyek fával, a kevésbé nívósak műannyaggal operáltak. Ma már igazán nyomasztóan hat ez a beltéri burkolat, amit rendszerint megkapott a bárpult is, sőt akár a mennyezetig is futhatott.

Szinte már káprázik a szemünk a lambériától az egykori Szerb Vendéglőben (Fotó: Fortepan; adományozó: Bauer Sándor)

A nyitott só-bors-paprika tartók

Készülhetett kristályüvegből és fából kis lapátkával, kint díszelgett az asztal közepén, és hát lássuk be, nem volt túl EU-komform megoldás az utósózás -borsozás ezen formája. A só rendszeresen piroslott az édesnemes pirospaprikáról, és hát úgy egyáltalán. Került bele egy kis ez meg az, aminek nem kellett volna.

A cifra hidegtálak mint a fine cuisine előhírnökei

A MÁV Utasellátó Vállalatának pincérei és hidegkonyhai szakácsai egy vetélkedő alkalmával 1962-ben. (Forrás: Fortepan/adományozó: Bauer Sándor)

Évtizedeken át a szakácsteljesítmény egyfajta csúcsát jelentették az épített, hidegkonyhai tálak: sok-sok aszpik, étkezési keményítő, töltött és csavart remekművek, tormakrémkupolák és roládok, szoborszerűen faragott zöldségek. Ma már megmosolyogtató látványt nyújtanak eme alkotások, de persze ki tudja. Talán a mai csúcsgasztronómia tányérjai épp ilyen komikusnak hatnak pár évtized múlva? Meglátjuk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Szerző: Pásztor Rozina


Ezeket is olvasd el!

Címlapról ajánljuk

További cikkek