Étteremkeresztség
Hol volt akkor még a mai flancolás, az amerikanizálódás vagy az autentikus trattoriák világa és nyelvezete? Egykor megszokott volt, hogy egyszerűen csak Önkiszolgáló Étterem vagy Presszó volt a vendéglátóhely neve, és nem hatott gunyorosnak a Muskátli, a Tulipán és Rózsa Presszó, a Pacal Csárda vagy a Csülök Vendéglő elnevezés sem.
Bár ma már idegen nevekkel teli a város, és a Szomszédok egyik forgatási helyszíneként funkcionált Alkotás Presszó helyén ma Gringos Amigos működik az Alkotás utcában, a Melódia presszó helyén pedig a Pata Negra spanyol tapasétterem üzemel, a retró nevek most is velünk élnek – habár ma már több a burgerező és nápolyi pizzabár, mint a tisztességes kisvendéglő.
Ez a hangulatos kockás abrosz bizony PVC
A kockás abrosz egy vendéglátóhelyen köztudottan többet jelent egyszerű asztalterítőnél. Egy szimbólum, jelképe a házias konyhának, az emberközeli miliőnek. Az már pedig modernkori vívmány, hogy a paprikás szaftos foltok eltávolítására csupán egy nedves rongyot szántak, textilterítő helyett viaszos vászont használva. Ez az anyag csak a nevében vászon, valójában a korszak imádott műanyagtárgyainak egyike.
Ó, azok a pincérnők, csizmák és kötények
Hol volt akkoriban farmer-pólós személyzet? Elképzelhetetlen volt. Komolyan vették az egyenruha intézményét, az akkori, meglehetősen szűk keretek között. A felszolgálók terepét uralták a köpenyek és az emlékezetes, hosszú szárú, megkötős vászoncipők, zárt vagy nyitott orral. Persze ilyen csoda csajok is voltak a pályán, mint az alábbi felszolgáló miniszoknyában és fehér, magastalpú, magassarkú csizmában. Az a gyanúnk, hogy – ha fillérben mérve is, de – kapott rendesen borravalót.
Függönyök: csipkétől a teátrálisig
Minden korszaknak megvan a maga meggyőződése az esztétikumról. Évtizedeken át dívott a vendéglátóhelyek díszeként a függöny. Emlékezünk a cigarettafüstös, kővel borított presszókra, amelyek magas ablaküvegei elől nem hiányozhattak a füsttől kissé megsárgult csipkefüggönyök. A nehézkes, színházszerű drapériák is sokáig az eleganciát hivatottak képviselni. Por- és szagfogónak mindenképpen jól jöttek, és a legváratlanabb helyekre is szántak látványos függönyeket, legyen az a bárpult vagy a WC. Ne feledjük a szalagfüggönyök intézményét sem.
Lambériázás mint az igényesség jele
Ma is a retró életérzést hivatott életben tartani a fővárosban a Menza Étterem, az Ibolya vagy a Táskarádió Eszpresszó. Ezek azonban már dizájnhelyek. Egy igazi '70-es évekbeli menő hely nagy eséllyel döntött a lambériázás mellett. Az igényesebb helyek fával, a kevésbé nívósak műannyaggal operáltak. Ma már igazán nyomasztóan hat ez a beltéri burkolat, amit rendszerint megkapott a bárpult is, sőt akár a mennyezetig is futhatott.
A nyitott só-bors-paprika tartók
Készülhetett kristályüvegből és fából kis lapátkával, kint díszelgett az asztal közepén, és hát lássuk be, nem volt túl EU-komform megoldás az utósózás -borsozás ezen formája. A só rendszeresen piroslott az édesnemes pirospaprikáról, és hát úgy egyáltalán. Került bele egy kis ez meg az, aminek nem kellett volna.
A cifra hidegtálak mint a fine cuisine előhírnökei
Évtizedeken át a szakácsteljesítmény egyfajta csúcsát jelentették az épített, hidegkonyhai tálak: sok-sok aszpik, étkezési keményítő, töltött és csavart remekművek, tormakrémkupolák és roládok, szoborszerűen faragott zöldségek. Ma már megmosolyogtató látványt nyújtanak eme alkotások, de persze ki tudja. Talán a mai csúcsgasztronómia tányérjai épp ilyen komikusnak hatnak pár évtized múlva? Meglátjuk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pásztor Rozina
Ezeket is olvasd el!
