Mesebeli néven nyit éttermet a Bocuse d'Or fiatal magyar séfje

Mályinkán nyit saját éttermet Pohner Ádám, a Bocuse d'Or magyar versenyzője, nemzetközileg is ismert fiatal séf. Az étterem a szokatlan és kellemes hangzású 'Iszkor' nevet kapta, és a tervek szerint már szeptembertől várja vendégeit.

Nagyszülei és gyerekkora emlékére Mályinkát választotta Pohner Ádám saját vállalkozása helyszínéül – szeptemberben itt nyílik étterme Iszkor néven, ahol a környék alapanyagai és természetesen Ádám szakmai tudása közösen bontakozhatnak ki.

A családom köt oda, a gyökerek, a nagyszülők, a gyerekkori emlékek, amikor minden olyan egyszerű volt és szép. Ezt az élményt szeretném újra átélni és átadni másoknak

– mesélte a Magyar Konyhának adott interjújában Ádám.

Elmondása szerint vadhúsban, borokban, tejtermékekben és gombákban a legkiemelkedőbb a vidék felhozatala, és nem mellékes, hogy a közelben van Szilvásvárad, Miskolc, Eger és Kassa is.

Pohner Ádám és az Iszkor köténye / Facebook

Pohner Ádám és párja (egyben marketingese), Luca együtt vágtak bele a projektbe, miszerint befektetők és személyzet nélkül nyitnak egy éttermet, sőt, az építőipari, átalakítási munkálatokat is együtt végzik. Félnek, hogy szűkösen lesznek kész a nyitásra, de attól nem, hogy ne lenne vendég.

Kevés alapanyaggal, rövid étlappal vágunk neki, egy olyan épületben, amiben maximum harminc fő tud leülni. Azt hiszem, csak ilyen módszerrel lehet reagálni a jelen kihívásaira

– vallja Ádám.
Ádám betonozás közben a készülő Iszkorban / Facebook

Pohner Ádám dolgozott már az Olimpia étteremben, a Kistücsökben, a tatai Platánban, illetve commis-ként részt vett a Bocuse d'Or-on is, szóval nem elhanyagolható szakmai tapasztalattal a háta mögött vág bele a vállalkozásba ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben – érdekesség, hogy a hely finanszírozásához még garázsvásárt is tartottak.

Arra a kérdésre, hogy honnan ered a név, azaz az Iszkor, elmeséli, hogy nagypapája hívta iszkorfának a berkenyefát Mályinkán.

Sok sikert, Ádám!

Címlapfotó.


Még több Ádámtól:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...