Ne kezdj őrült fogyókúrába, ha túlsúlyos vagy – Segítünk!

Ha nem vagyunk elégedettek a mérleg által mutatott számmal, akkor azonnali megoldásként gyakran diétázni kezdünk, és őrülten sportolni. De nem biztos, hogy valójában ez a legjobb stratégia.

Az, hogy valaki túlsúlyosnak vagy elhízottnak számít-e, jelenleg az ún. BMI-kategóriák szerint kerül megállapításra: 25-29,9 BMI-vel élők túlsúlyosnak számítanak, a 30+ BMI-vel élők pedig elhízottnak. Mivel ez a kategorizálás évtizedek óta stabilan áll az egészségügyi protokollokban illetve a tudományos kutatásokban, ezért használata rendkívül elterjedt.

De vajon van-e ennek létjogosultsága? Vajon tényleg mindenkinek fogynia kell, akinek 25 feletti a BMI-je?

A BMI kritikája

A BMI, avagy testtömegindex (body mass index) a testtömegünk kg-ban, és a testmagasságunk m-ben kifejezett értékén alapul, az alábbi képlettel számítjuk ki: BMI = testtömeg (kg) / (testmagasság(m))2, azaz egy 164 cm magas, 75 kg-s személy BMI-je: 75/(1,64)2 = 27,9.

Ahogy a képletből is kiderül, a BMI nem veszi figyelembe:

  • a nemet
  • az életkort
  • a testösszetételt
  • a fizikai aktivitást
  • a rasszt.

Jelenlegi formájában egy használhatatlan érték, aminek a hiányosságait mindenki ismeri, aki ezen a területen végez kutatómunkát, vagy az egészségügyben dolgozik - mégis a mai napig használatban van, és a túlsúly/elhízás diagnosztizálására használják.

Miért baj ez?

Ha csupán a BMI alapján ítéljük meg, hogy valaki “egészséges”-e, akkor azt a tévhitet erősítjük, hogy az egészségünk csak azon múlik, hogy valaki hány kg. Ez a gondolat része az úgynevezett testtömeg-központú egészségparadigmának, ami nagyon hangsúlyosan uralja ma a környezetünket, és az egészséghez való hozzáállásunkat is. Ha e gondolat mentén haladunk, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy akinek 25 alatti a BMI-je, az egészséges, akinek 25 feletti, az pedig nem. Ez pedig nyilvánvalóan nem igaz. 

Nézzük meg az alábbi példát: van egy 26-os BMI-jű ember, aki le tudja futni a maratont, amire nyilvánvalóan hosszabb ideig készül rendszeres sporttal, emellé normálisan étkezik, megfelelően pihen, és megfelelő a stresszmenedzsmentje is. Ez a személy - minden egészségvédő magatartása ellenére, pusztán a BMI-je alapján - nem egészséges. 

Majd vegyünk egy másik személyt, akinek 22-es a BMI-je, napi 10-12 órát ül a gép előtt, nem sportol. Ha munka után hazaér, leül a kanapéra, eszik valamit, amit épp talál a szekrényben, és egy-két doboz sör mellett megnéz három epizódot az aktuális sorozatából. Pusztán a BMI-je alapján ez a személy “egészséges”, sőt, egészségesebb, mint az a személy, aki lefutja a maratont. Ez pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy nincs így.

Nem a kilók száma az igazán fontos

Egészségünk valódi megőrzése, visszanyerése érdekében el kell fogadnunk azt a szemléletet, hogy nem a kilóink száma az igazán fontos. Addig, amíg - a környezeti nyomás hatására - kizárólag arra fókuszálunk, hogy hány kg-k vagyunk, hogy mikor fogyunk már le, addig valójában nem az egészségünket támogató szokások kialakítása és stabilizálása lesz a fő célunk, hanem pusztán az, hogy elindul-e a mérleg nyelve lefelé. Sokaknál gyakorlatilag bármi áron. Ez pedig, hogy bármi áron el szeretnénk érni a fogyási célunkat, gyakran vezet szélsőséges egészségmagatartásokhoz: felesleges korlátozásokkal járó diétázáshoz, rendellenes étkezési szokásokhoz, akár evészavarokhoz is, és kalóriaégetési szempont szerint a kényszerességig túltolt sportoláshoz.

Ezek persze hosszabb távon nem fenntarthatóak, ezért egy adott ponton elegünk lesz a korlátokból, és visszatérünk korábbi életvitelünkhöz. Az ideiglenesen elhagyott kilók visszatérnek, nem ritkán többedmagukkal (“jojó-effektus”).

Mindeközben persze folyamatos az önvád, az önmarcangolásunk (“Nincs elég akaraterőnk!”, “Még ezt sem tudjuk megcsinálni!”), így az önértékelésünk egyre rosszabb lesz, mentális egészségi problémáink lesznek. Aztán veszünk egy nagy levegőt (“MOST sikerülni fog! MOST erős leszek!”), és belevetjük magunkat az újabb, aktuális diétába. Ebből az ördögi körből pedig nem szabadulunk, krónikus diétázókká válunk, miközben tartós eredményt nem érünk el, és valós, egészségvédő szokásaink egyáltalán nem alakulnak ki.

Mi az út?

Az optimális úton nagyon fontos a szemléletváltás. Ne a kilók számának változása legyen a fókuszban, és ne erre építsük a viselkedési stratégiánkat! A fogyási célt helyezzük hátrébb, és inkább tűzzünk ki olyan, kisebb részcélokat, amelyek valóban az egészségünk megőrzését szolgálják (amelyek akár a testsúlyunk csökkenéséhez is vezethetnek).

Ezeket a részcélokat nem kell “hűbelebalázs” módra egyik napról a másikra megvalósítani, hanem lassabban, fokozatosan, hiszen a cél, hogy az új szokásaink ne kampányszerűek legyenek, hanem tartós, stabil elemei maradjanak az életünknek. 

Ilyen célok lehetnek pl.:

  • megfelelő folyadékfogyasztás
  • napi 35-40 dkg zöldség elfogyasztása
  • heti 1-2 húsmentes nap
  • halfogyasztás növelése
  • rendszeres “énidő”, amit tölthetünk aktívan vagy pihenéssel is
  • megfelelő alvásmennyiség - időben lefekszünk, nem nézünk meg “csak-még-egy-részt”, 
  • kontrollált képernyőidő, stb.

Szuper cél lehet a rendszeres fizikai aktivitás beépítése a mindennapokba - nem kalóriaégetési fókusszal. Ha pusztán amiatt sportolunk, hogy majd ettől fogyunk, akkor előfordulhat, hogy olyan mozgásformát választunk (mert pl. azt olvastuk, hogy az égeti a legjobban a zsírt), amit ki nem állhatunk. Ha így választunk, akkor garantált, hogy előbb-utóbb elkopnak az edzések, hiszen ha nem örömmel végezzük azt a mozgást, akkor a kifogások fognak győzni. Ellenben, ha olyat választunk, amiben örömünket leljük (ez természetesen lehet többféle mozgásforma is, nem kell leragadni egynél), ami lehet kevésbé intenzív is, pl. túrázás, jóga, pilates, bicajozás, görkorizás stb., akkor jelentősen megnő annak az esélye, hogy az örömteli fizikai aktivitás hosszú távon része marad a mindennapi életünknek, és fel sem merülnek a kifogások.

Tehát, ha ráállunk a mérlegre, és “megijedünk” attól, mit mutat - akkor ne kezdjünk azonnal, ész nélkül diétázni.

Céljainkat ne a mérleg által mutatott szám változásához igazítsuk, hanem egészségi állapotunk javításához. Így sokkal nagyobb eséllyel lesznek valóban egészségmegőrző szokásaink, amelyek hosszú távon is fennmaradnak, és nem ragadunk bele örökre az állandó diétázás frusztráló csapdájába.


Még több hasznos cikk dietetikusunktól:

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek