Innen tudhatod, hogy túl forró olajban sütsz

Ha már rávesszük magunkat az olajban sütésre, akkor szeretjük azt helyesen csinálni, nem? Az egyik legnagyobb buktató a hőmérséklet szokott lenni, nézzük, hogyan tarthatjuk kordában!

Sok minden félrecsúszhat az olajban sütés közben, mondhatni nem a legstresszmentesebb konyhai folyamat ez. Ha nem elég meleg a zsiradékunk, az is sok galibát okoz, de ezen ugye könnyen javíthatunk (további melegítéssel). Azonban, miután túlhevítettük az olajat, a várakozáson kívül sok minden mást nem nagyon tudunk tenni. Azért, hogy ne égjen minden oda azonnal, tanuljuk meg felismerni, mikor forrósodott túl a zsiradékunk, hogy ezzel is könnyebb legyen az olajban sütés.

Innen tudhatod, hogy túl forró olajban sütsz

Füstöl

Nem véletlenül létezik a „füstpont” kifejezés az olajak esetében: ez jelenti azt a hőmérsékletet, amely után a zsiradék túlhevül, és elkezd égni. A név kötelez, ugyanis a túl forró olaj enyhe füstölésbe kezd.

Ne számítsunk hatalmas, szürke fellegekre, inkább egy illékony, halovány „gőzölgésre”, valamint intenzív, olajos szagra.

Elsötétül

Észrevehettük már, hogy a használt olaj színe jóval sötétebb, mint a frissé. Ez ugyan nagyrészt a benne maradt apró részecskék miatt történik, de a túlhevítés is hozzájárulhat.

Amikor melegítjük a zsiradékot, akkor is elcsíphetjük ezt a színváltozást, főleg, ha világos színű fazekat használunk. Nem drasztikus sötétedésről van szó, de a túlhevített olaj határozottan mélyebb árnyalatú. Ilyenkor ne süssünk benne, várjunk egy keveset, amíg hűl.

Buborékol

Az olaj vad habzásba és bugyborékolásba kezd, amikor bármit elkezdünk benne sütni, de nem csak ilyenkor láthatunk apró „szemeket” benne. Mivel a fazekunk sosem teljesen makulátlan és tiszta, lesznek benne apró szemcsék vagy pár csepp víz, ami a túlhevült olajban buborékokat képez majd.

Persze, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, bármikor bevethetjük a jó öreg fakanalas trükköt: ha beledugjuk a nyelét, és túl agresszívan habzik, akkor már nagyon forró az olaj.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több konyhai tipp, amit érdemes megfogadni:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...