Meglepő, mire keresnek sokan a leveskockával kapcsolatban

A leveskocka az egyik legmegosztóbb alapanyag a konyhában. Tényleg ördögtől való? Már több mint 120 éve főznek vele, és ma is van létjogosultsága.

A leveskocka egy igazi retró alapanyag a konyhákban, sokkal régebbi, mint gondolnánk. A húsleveskocka egyik előfutára egy különleges leves volt, ami Rumford-gróf nevéhez kötődik. Az angol származású Benjamin Thomson a 18. század második felében alkotta meg levesét, ami a nyomorban élőknek szolgált étekül Bajorországban és Erdélyben.

A 19. század közepén az Egyesült Államok nyugati államaiban már próbálkoztak a marhahús és zöldségek szárításával, ami például a csilis bab alapjául szolgált. Ez ésJustus Liebig találmánya is tekinthető a leveskocka és az ételízesítő előfutárainak. Liebig egy húskivonatot fedezett fel a 19. század második felében, ami azonban jóval drágább volt, mint a később megjelent leveskocka, amit részben a szegénység hívott életre.

A modern leveskocka feltalálása Julius Maggi nevéhez fűződik, aki egy olyan terméket szeretett volna az emberek életébe csempészni, ami legalább olyan népszerű lesz majd mint a só és a bors. A leveskockát egyrészt az hívta életre, hogy rengeteg szegény családnak nem jutott pénze húsra. Másrészt a nők szerepe átalakult a 20. század elejére, egyre többen dolgoztak gyárakban vagy más munkahelyen, így kevesebb idejük maradt főzésre. Julius rájött, hogy ezeknek az embereknek gyors de mégis tápláló alternatívára van szükségük.

1884-ben jött létre a Maggi svájci gyára, ahol néhány évvel később a leveskocka mellett instant leveseket és szószokat gyártottak. A leveskockák tömeges forgalmazása a 20. század első éveiben kezdődött. Ekkor jelentek meg az első hirdetések Magyarországon is, melyekben olcsó húsleves alternatívaként próbálták eladni a kockákat az olvasóknak.

A Maggi leveskockái világszerte gyorsan népszerűek lettek, így mások is a gyártásába kezdte. 1912-től kerülnek piacra a Knorr első termékei, ami azért érdekesség, mert Carl Heinrich Theodor Knorr gyára már 1838 óta létezett, és sokkal korábban kezdtek el szárított levesalapokat gyártani, mint a vetélytárs.

Ez is érdekelhet!

MARADÉKMENTÉS karantén idején: erre használd a HÚSLEVES levét

Ahogy azt Maggi megálmodta, a leveskocka tényleg a világ minden országában fellelhető. Az évtizedek során viszont sokat változott a megítélése. Az 1970-es évekig nyugodt szívvel használták a háziasszonyok. Ez idő tájt azonban amerikai tudósok elkezdtek cikkezni a nátrium-glutamát káros hatásairól, később pedig a terméket só- és cukortartalma miatt is érték vádak. A folyamatos kritikák arra kényszerítették a gyártókat, hogy változtassanak a leveskockák receptúráján. Magyarországon manapság is sok háziasszony szereti, mert megkönnyíti a főzést, és ízesebbek lesznek tőle az ételek anélkül, hogy plusz alapanyagokat használnának fel.

Ezekre keresnek leggyakrabban az emberek a leveskockával kapcsolatban

A leveskocka kifejezést gyakran írják be az emberek a Google keresőjébe is. A legtöbbeket az érdekli, miből és készülnek a kockák, egészségtelenek-e vagy mivel lehet őket pótolni.

A leveskocka egészségtelen?

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami a leveskockákkal kapcsolatban felmerül, hogy mennyire káros az egészségünkre. A válasz az, hogy ma már nem mindegyik leveskocka egészségtelen.Egy zöldségleveskocka általában a következő összetevőkből áll: étkezési só, ízfokozó, növényi zsiradék, burgonya keményítő, élesztőkivonat, zöldségek, színezékek, aromák, almalékoncentrátum, citromsav. A boltokban szerencsére ma már olyan termékek is kaphatóak, amiknek csökkentett a só- vagy cukortartalmuk, és nem tartalmaznak nátrium-glutamátot. Vásárláskor mindig érdemes megnézni az összetevők listáját. A bio változatokat nyugodt szívvel használhatjuk az ételeinkben.

Leveskocka házilag

Ha biztosra akarunk menni az összetevők tekintetében, akkor házilag is készíthetünk leveskockát vagy ételízesítőt. Az oldalunkon is fellelhető néhány recept:

Mivel lehet helyettesíteni?

Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz, mégis megtalálható a gyakori kérdések között. A szakácsok többsége ritkán, vagy egyáltalán nem használ leveskockát a konyhában, helyette alaplével készíti az ételeket. Az alaplé készítése nagyon egyszerű, és a hűtőben tárolva akár hetekig is eláll:

A hús- vagy zöldségalaplé számtalan étel, például krémlevesek, rizottók, főzelék, egytálételek vagy mártások alapízesítőjéül szolgálhat. Ha viszont gyorsan kell összeütnünk valamit és épp nincs alaplevünk, akkor jól jöhet a leveskocka a konyhaszekrényben.

Ezeket olvastad már?

via és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...