Megható nyílt levélben reagált a Kína-ellenes légkörre az itt élő szakács, Wang-mester

A budapesti Wang-mester-féle éttermeket is elérte a Kína-ellenes mentalitás - a szomorú általánosításra maga az alapító szakács is reagált, ezt közöljük most mi is.

A kiváló kínai éttermeiről híres, 1991 óta Magyarországon élő kínai szakácsot és üzletembert, Wang mestert és vendéglátó egységeit is érinti a jelenleg világszerte tapasztalható Kína-ellenes légkör, illetve a coronavírustól való, sokszor alaptalan félelem.

A témáról mi is megkérdeztük a szakértőket:

Tévhitek a koronavírusról: Veszélyes kínai étteremben enni, kínai boltban vásárolni?

Wang mester a napokban nyílt levélben reagált a történésekre Facebook-oldalán, ezt most mi is közöljük, kommentár nélkül, olvassátok!

A levél teljes szövege itt is olvasható:

“Több mint 20 évvel ezelőtt Pekingből érkeztem Magyarországra. Telve álmokkal és reményekkel. Azt hiszem, hogy szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy ezeket az álmokat és várakozásokat sikerült messze felülmúlni az évtizedek során. Köszönhető ez a családom és a barátaim támogatásának valamint a kollégáim, a csapatom kemény munkájának.

Természetesen nem volt mindig könnyű, sőt! Viszont azt tapasztaltam ebben az országban, hogy szorgalommal, odafigyeléssel és kitartással igenis előre juthat az ember. Rengeteget köszönhetek a magyaroknak, akik barátsággal és szeretettel fordultak felém. Akkor is, amikor az egyszerű kis kifőzdémben még magam láttam vendégül őket a Telepy utcában és akkor is, amikor már egy elegáns étteremben, a legkiválóbb gasztronómiához méltó csapattal köszönthettük a betérőket.Az évek során megszerettem Magyarországot és otthonra leltem itt. Családot is itt, Budapesten alapítottam. Ma már bátran és büszkén mondhatom hazámnak Magyarországot is, legalább annyira, mint Kínát. Szülőhazámban azonban nem várt nehézségekkel kell most szembenézniük. Biztos vagyok benne, hogy a kínai nép bátorságának és fegyelmének köszönhetően hamarosan felülemelkedik majd a kihívásokon. Bár messze vagyunk, ez igaz, itt élő kínai barátaimmal mi is igyekeztünk megtenni a tőlünk telhetőt, így például nemrég kiváló minőségű orvosi eszközöket juttattunk el azokra a területekre, ahol hiány van belőlük. Hasonlóan cselekedett minden kínai, szerte a világban. Ahogyan Kínában mondják:

“nincs leküzdhetetlen tél és nincs olyan tavasz, amely ne jönne el.”

Ahogyan biztos vagyok abban is, hogy munkatársaimmal közösen mindig arra törekedtünk és törekszünk a mai napig, hogy vendégeink a kínai konyha legjavát ismerhessék meg. Kiváló ételeket csak kiváló alapanyagból készíthetünk, ezért dolgozunk szinte kizárólag magyar termelők és gazdák portékáiból. És ezért dolgozunk szorosan együtt a népegészségügyi, élelmiszerbiztonsági és járványügyi hatóságokkal is azon, hogy a magyar és az uniós szabályoknak maradéktalanul eleget téve a legjobb minőségű ételek a lehető legbiztonságosabb formában és módon kerülhessenek a vendégeink elé.

Receptajánló:

Tudom, hogy időnként ijesztő hírek érkeznek Kínából, ahogyan tisztában vagyok azzal is, hogy még ijesztőbb pletykák terjednek – például itt, az interneten.

Fontos azonban hangsúlyozni azt, hogy ez az egyébként súlyos helyzet nem szabad, hogy lehetőséget vagy alkalmat jelentsen arra, hogy előítéletekkel forduljunk egymás felé.

Szeretnék egyúttal mindenkit biztosítani arról, hogy – miként az elmúlt évtizedekben, úgy – továbbra is a vendégeink lehető legjobb kiszolgálása és biztonsága a legfontosabb számunkra. Amelyért eddig is és most is megtettünk mindent. Így bátran és nyugodtan mondhatom azt, hogy sok szeretettel várjuk továbbra is vendégeinket a Gizella úton, illetve a Biang Bisztrókban, az Oktogonnál és a Vámház körúton is.

Wang Mester és csapata”

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

A kínai büfék sztárjai

Édes-savanyú leves, zöldséges pirított tészta, a kínai büfék mindig néhány jól bejáratott étellel állnak rendelkezésünkre. Vajon ilyenkor tényleg kínai ételt eszünk?

Coook

címlapfotó

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.