Ne aggódjunk, lesz magyar dinnye – így alakulnak a kezdőárak

Ugyan kicsit megkésve, de mégis beindult a hazai dinnye szezonja. A vásárlók most már egyre gyakrabban találkozhatnak magyar gyümölccsel, főleg egy bizonyos áruházlánc kínálatában. Az árak egyelőre a megszokott módon alakulnak.

Július elején beköszöntött a magyar dinnye idei szezonja. A kezdés késeinek mondható, hiszen a korábbi években egy kicsit előbb láthattuk már a nyár kedvenc gyümölcsét a boltokban. A csúszás oka a változékony időjárás volt, ami egyre többször megnehezíti a termelők dolgát. Őket is támogatva határozott az egyik nagyobb üzletlánc, hogy kizárólag magyar dinnyét helyez a polcaira, de sok más helyen is találkozhatunk majd a hazai kedvenccel.

Ne aggódjunk, lesz magyar dinnye: a termés már biztos, az árak még kérdésesek

Kései szezonkezdés

Lassan már megszokott dologgá válik, hogy a nyári gyümölcsök szezonja néhány hetet csúszik. A változó időjárás, a hosszabb, hideg tavasz idén is megtette hatását: a görögdinnyetermés csak most kezdett el beérni.

A hazai termelők nehezített pályán is képesek lesznek megfelelő mennyiségű dinnyével ellátni a piacot, így nem kell aggódnunk, lesz magyar gyümölcs.

Csak a magyar dinnye

A Lidl üzleteiben legalábbis biztosan kaphatunk majd magyar dinnyét: az áruházlánc olyan döntést hozott, hogy a náluk árusított dinnye 100%-át magyar beszállítóktól szerzik be. Ez vonatkozik a magvas, magszegény és sárga húsú görögdinnyére is.

A gyümölcsök szállítása már meg is indult a raktárakba, így hamarosan mi is találhatunk majd magyar dinnyét a Lidl boltjaiban.

A Lidl Magyarország kommunikációs vezetője, Tőzsér Judit szerint a magyar beszállítók támogatását lassan tíz éve szem előtt tartják a vállalatnál.

Ez az elhatározás a dinnyeszezonra is ugyanúgy vonatkozik, ezért döntöttek a magyar gyümölcs kizárólagos forgalmazása mellett.

Az idei árak várható alakulása

Egyelőre még nagyon a szezon elején vagyunk, ezért nem sok biztosat lehet tudni a dinnye árának várható alakulásáról. Ezt több tényező is befolyásolja majd az időjárástól kezdve a külföldi áru jelenlétéig.

A mostani átlagos kezdőárak (néhány piaci árus és bolt kínálata alapján) 300-400 forint/kg körül mozognak. Ebben valószínűleg várható majd csökkenés, hiszen még csak most kezdődik a szezon, a nagyobb mennyiségű magyar dinnye csak most kezdi majd elérni a fogyasztókat.


Hazai sikerek, hírek és történések a gasztronómiában:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.