Kevésbé lehet veszélyes a koronavírus a vegánokra

Egy friss, hat országban végzett kutatás szerint azoknál, akik növényi étrend alapján étkeznek a mindennapokban, kevesebb eséllyel alakulhat ki súlyos COVID-tünet.

Kisebb eséllyel alakulhat ki szövődményes koronavírusos megbetegedés azoknál, akik vegán vagy peszketáriánus étrend alapján táplálkoznak – ez derült ki abból a hat országon átívelő kutatásból, amelyet a BMJ Nutrition nevű tudományos szaklap tett közzé.

Az eredmények szerint azok a megkérdezettek, akik nem fogyasztottak állati eredetű élelmiszereket, összesen 73 százalékkal kisebb valószínűséggel produkáltak komolyabb tüneteket koronavírusos megbetegedésük alatt.

Azoknál, akik húst nem, de halféléket fogyasztottak (vagyis peszketáriánus étrendet folytattak), ez a szám 59 százalék volt, így őket is kevésbé viselte meg az esetleges betegség.

Növényi étrenddel előzhetjük meg a betegséget?

A kutatásban hat ország egészségügyi dolgozói vettek részt, közülük 2300-an nem fertőződtek meg, 568 ember azonban elkapta a betegséget. A megbetegedettek közül 46-an mondták azt magukról, hogy vegán vagy peszketáriánus étrendet követnek. Az összes fertőzésen átesett résztvevő közül 138 ember tapasztalt közepes vagy súlyos tüneteket, 430-an pedig csak könnyebb tüneteket tapasztaltak.

A brit Sky cikkében egy egyetemi professzor szerint a kutatási eredményeknél érdemes figyelembe venni, hogy egy önbevallásos vizsgálatról van szó, ilyenkor pedig az étrendre vonatkozóan több eltérés is lehetséges a rögzített adatok és a valóság között.


Ezek a hírek is érdekelhetnek?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...