Meglepő, milyen hatással van a joghurt az immunrendszeredre

Bár a tejtermékek általában nem kapnak túl jó marketinget, azok számára, akik nem szenvednek semmilyen érzékenységben, nagyon hasznosak lehetnek. A joghurt például segíthet felkészíteni a szervezetedet a különböző betolakodók, így a koronavírus elleni védekezésre is.

Korábban komoly kérdés volt az állati fehérjékkel kapcsolatban, hogy nem okoznak-e gyulladást a testben, ami fogékonyabbá teszi az embert a különböző betegségekre. Egy izraeli kutatás most éppen az ellenkezőjét találta a joghurt esetében: kiderült, hogy a benne található probiotikumok csökkentik a szervezetben található gyulladást, és erősítik az immunrendszert.

Az elmúlt években több olyan kutatás is megjelent, melyek szerint a tejtermékek gyakori fogyasztása káros hatásokkal is járhat – az ízületi gyulladástól kezdve a depresszión át a pattanásokkal is összekötötték, mindre erős a tudományos bizonyítékokkal szolgáltak. Csakhogy a kutatók ugyanennyi pozitívumot is felsorolnak a témában, most például azt, hogy a joghurt erősíti az immunrendszert. Az izraeli kutatók a kefirt vizsgálták, de az összetevők terén a joghurt is hasonló hatásokkal bír – azt találták, hogy a probiotikum-molekulák jelentősen csökkentették a kolerát okozó patogén fertőzési sikerét.

Egy ezt követő kutatásban a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy ugyanezek a molekulák gyulladáscsökkentő hatással bírnak, és segítik a szervezetet egyes vírusok támadásának visszaverésében. A védekezési mechanizmus egyik része a citokinvihar csökkenése volt, ami a koronavírus-fertőzés egyik fő veszélyét is adja.

A szakértők szerint az egyértelmű kapcsolat feltárásához további kutatásokra lesz szükség, de az biztos, hogy az összeköttetés ott van – és hogy csak jót teszünk a szervezettel, ha heti egyszer-kétszer joghurtot is fogyasztunk abban az esetben, ha nem vagyunk rá érzékenyek.


Egy kis segítség, hogy tökéletesen állítsd össze a reggelidet:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.