Mégsem annyira egészségesek a probiotikumok, mint hittük?

Úgy tűnik, nem minden panaszra jó minden probiotikum. De mi az egyáltalán?

Először is nincsen egy bizonyos dolog, amit annak hívunk, ez egy gyűjtőfogalom: az egyes készítmények különféle baktériumtörzseket szoktak tartalmazni. A joghurtokban található probioktikumokról sokszor azt állítják, hogy egészségesen tartja az ember beleit, de ez így nem teljesen igaz. Legfeljebb tényleg csak arra jók, hogy némileg megtámogassák az ember emésztését, mert elenyésző mennyiségű hasznos baktérium van bennük, hiába reklámozzák őket a milliós nagyságrendű hatóanyagtartalommal.

Maga a probiotikum szó annyit takar, hogy a készítmény élő mikroorganizmusokat tartalmaz, méghozzá annál jóval többet, mint amennyi a joghurtokban található. Az emberi bél mikrobiomja már születéskor valamilyen mértékben kialakult, de az élet folyamán jelentősen tud változni, és nagyjából másfél kilónyi baktériumból áll. Ezek befolyásolják az ember emésztését, testsúlyát, de még a gyulladásokra való hajlamát is.

Ha egy probiotikum úgynevezett prebiotikumot is tartalmaz, akkor lényegesen hatásosabb, mert a prebiotikumok szolgálnak táplálékként a probiotikumok számára, ezeket a készítményeket synbiotikumoknak nevezik, és úgymond nem halnak éhen bennük a probiotikumok. Viszont a prebiotikumok sok esetben felfújódást okoznak. Ettől függetlenül sok baktériumtörzset alkalmaznak a gyártásban, és nem mindegy, hogy melyiket fogyasztjuk, mert csak bizonyos törzsek hatásosak bizonyos tünetekre.

Néhány betegségnél, de leginkább antibiotikumok okozta hasmenésnél és újszülöttek hasfájása ellen lehet házilag alkalmazni, de erre is speciális készítményeket gyártanak, melyeket a gyógyszertárban lehet beszerezni. Manapság az orvosok szinte mindig javasolják, hogy antibiotikum mellé szedjünk probiotikumokat, de voltaképpen erre az is megfelelő megoldás lehet, ha élesztőt fogyasztunk, mert abban is megtalálható az a baktérium, ami megszünteti a tüneteket.

Fogyni is lehet probiotikumokkal, hiszen a túlsúlyos emberek sokszor túl kevés bélbaktériummal rendelkeznek; ha ezeket visszapótoljuk, segíthet a fogyásban. Ennek a kúrának a felírása azonban gasztroenterológust kíván, hiába használnak bifidobaktériumokat és lactobaktériumokat, melyek a probiotikus joghurtokban is megtalálhatóak.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

5 főzési szokás, aminek ideje búcsút inteni

Konzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...