Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Így ünnepeltük a húsvétot a ’80-as években: szalonnabőrtől fényes tojások és kegyetlenül erős locsolókölnik

Emlékszel, amikor gyerekként megláttad a fűben a sok színes tojást, amit lépésről lépésre gyűjtöttél össze, amíg el nem jutottál a csokinyúlig? Gyerekkori húsvétok anno.

A húsvét különösen kedves ünnep a számomra: ilyenkor már kinyílnak a tulipánok és a jácint a kertben, minden zöldell, rügyezik, ráadásul egy napra a nyúl is szép, színes tojásokat tojik.

Húsvét közeledtével régen, mint minden ünnep előtt, képeslapokat küldtünk egymásnak, és be kell látnom, hiányzik ez a szokás. Volt egy külön bája annak, ahogy kiválasztottuk a képeslapot, megírtuk, és feladtuk postán. Kapni is legalább olyan jó volt.

Táncoló csibés:

Klasszikus nyulas:

Feltámadásos – mindig állt egy-kettő a nagyimnál a vitrinben, és a tévé tetején, nekitámasztva egy szobornak:

Jaj de jó móka a locsolkodásos:

Mindenféle:

A tojásfestés több kiselejtezett kis lábasban, edényben történt, majd később, amikor megjelent a margarin, akkor az üres dobozokat is befogtunk a festéshez. Már gyerekkorunkban megtanultuk: a hatékony tojásfestés arról ismerszik meg, hogy egyszerre több tojást festünk, azaz szimultán locsolgatjuk a piros, a kék és a sárga lében ázó tojásokat. Aztán a sárga és a kék festéket összeöntve, pofás zöld tojásokat is tudtunk festeni.

Persze, ha nem volt elég meleg a tojás, vagy elegendő ecet a festékben, locsolgathattuk estig, fakó maradt a tojás. A kevésbé szép példányokat a kosár aljára tettük, hogy szó szerint alulról emeljék a Húsvét fényét. A műanyagtojások mindig, minden esetben jól mutattak:

De gyerekkorunkban kipróbáltuk a nagyszüleink tojásfestési módszereit is, vagyis lilahagyma, vöröshagyma és cékla levével is kísérleteztünk kisebb-nagyobb sikerrel. Díszítés gyanánt letéptünk egy kisebb petrezselyemlevelet,  rászorítottuk a tojásra, azt belebújtattuk egy harisnyazokniba, majd beleengedtük a házi festékünkbe.


Miután megszáradtak a tojások, minden évben előjött az örök dilemma: matricát ragasztani rá, vagy szalonna bőrével bekenni, hogy szép fényes legyen? El kellett telnie néhány évnek, mire rájöttem, hogy ha nem cserélem fel a sorrendet, még csak megalkudnom sem kell.

Ha már teljes fényében pompázott a tojás, akkor kosárba és papírtartókba tettük, utóbbiból volt csibés, nyulas, kacsás verzió, és egy külön szett pillangósból.

Régen sem zöld, sem lila, sem piros csomagolású nyulak nem léteztek, csak arany – és ezüstpapírban parádézó kisebb-nagyobb valódi nyúlra hasonlítók. Alap volt a csokibárány – ez volt a kedvencem -, a csokicsibe és a csokityúk is, és persze, a csokitojások, valamint a színes cukordrazsék sem maradhattak el, amiket műanyag nyulak szállítottak.

A csokoládékat is mind a Húsvét jegyében csomagolták. A legnépszerűbbek és legfinomabbak a Szerencsi Édesipari Vállalat csokijai voltak, de valójában bármilyen „nyomokban mogyorót is tartalmazhat” kakaómasszás változatnak örültünk, aminek csomagolásán nyulak, tojás és csibe volt.

Ha igazán szerencsések voltunk, kaptunk egy giga nagy plüss nyulat is, amiben a legjobb az volt, hogy tudtuk forgatni a szemeit, amiket rendszerint úgy állítottunk be, hogy bandzsítson. Valamilyen megfontolás miatt piros színű volt – bár tény, a '80-as években ez számított a legszebb színnek -, és extra mini szoknyában parádézott.

A húsvéti dekoráció részét képezte a vázába állított aranyeső és a barka, azonban akkoriban még nem aggattuk tele díszekkel. A maguk természetes szépségükben hirdették a tavaszt és a Húsvétot. Ha mégis tettünk rájuk díszt, akkor az csak olyan tojás lehetett, amit mi fújtunk ki, vagy gyönyörű hímes tojások, amiket a piacon vettünk.

Húsvétvasárnap és -hétfőn a szokásos vajas kenyér-kakaó kombó helyett a hentesnél vásárolt húsvéti sonka, kolbász, torma és főtt tojás volt a menü, amiből annyit ettünk, hogy még a húsvéti misén, és utána, az ebéd alatt is a reggelit emésztettük. Hiába volt sonkalében főtt, festetlen tojás az asztalon, a festettnek valahogy más volt az íze, gyerekként legalábbis különlegesebbnek tűnt.

Vagyok olyan szerencsés, hogy házi tormán szocializálódtam. A tormát a saját kertünkben termesztettük, és édesapám kívánság szerint készítette könnyfakasztóan csípősre, vagy éppen enyhébbre. Életemben egyszer kóstoltam bolti tormát: az íze a házi mellett halovány utánzat csupán.

A húsvéti kalács, a zserbó, a mézes-krémes, a hatlapos, a kókusztekercs és a linzer a sós ételek mellett megteremtették a balanszot. Az édességeket házi málnaszörppel öblítettük le, amiből mindig maradt egy üveggel tavaszra is. Ha mégsem, akkor Szobit, Ágit és Siót szürcsöltünk, a szénsavasok közül pedig Traubit és Meggy Márkát.

Ó, azok a húsvéthétfői reggelek! Gyerekként nem díjaztam, hogy a locsolók miatt korán kell kelni, hogy aztán végigfeszenghessem a fiúk verseit, amit pipacsvörös füllel szavaltak, majd áhítatosan odatartani a fejem búbját, hogy a locsoló kölnivel megakadályozzák az elhervadásomat. Alapszabály, hogy a legbüdösebb kölni a legerősebb volt, soha nem illant el könnyedén, még a második hajmosás után is érződött. Erre a példányra a vaterán bukkantunk,  ami a hirdetője szerint vegyi fegyvernek is beillik.

Ezeket olvastad már?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!