Így főzz a koleszban!

Vége az augusztusnak, indul az iskola - az egyetemek is nyitnak. Aki most kezd, annak van pár ötletünk, hogy főzzön az új környezetben!

Mindenkinek volt az a pont az életében, mikor először költözött el otthonról. Ma már nem feltétlenül a saját önálló családunk alapításakor - a legtöbben akkor költöznek el otthonról, mikor bekerülnek a felsőoktatásba. Aki valaha részt vett benne, azt tudja, hogy ebben az életszakaszban a helyes táplálkozás valahol a fontossági lista végén kullog - pedig ennek nem kellene feltétlenül így lennie. Az intézmények menzái, a tasakos levesek és a melegíthető "ételek" labirintusából van kiút, aki pedig még csak most kezdi a tanulást, annak el se kell kezdenie ezt a körforgást.

Házi popcorn variációk

Először is, nézd körbe, és mérd fel, mik a lehetőségeid. Nem mindegy ugyanis, hogy a szállásodon milyen felszerelés van - csak mikró, hűtő és gáz, vagy jól felszerelt konyha áll a rendelkezésedre?

A mikró + hűtő kombinációja

Ennek élvezői nem annyira szerencsések - nekik muszáj lesz valami olcsó, de jó hely után nézni, hogy néha meleget is egyenek. Vagy a jól ismert módszerrel élni, és anyutól hozni dobozokban a jó hazait. Azért még ilyen körülmények között is lehet okoskodni - az, hogy nincs gázunk, nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag mikróban melegíthető ételeken kell élnünk. Egy-egy salátát, izgalmasabb szendvicset, zöldséges rágcsát bármikor összedobhatunk, sőt, egy kiváló napindítónak számító zabkását vagy müzlit ilyen körülmények között is el tudunk készíteni. Ez ugyan nem váltja ki a rendes étkezéseket, de legalább nem napi ötszöri étkezésből hármat biztosan elvisz.

Ha beszerzel néhány hasznos frissentartó edényt és jól záródó dobozt, akkor sokat könnyítesz a saját helyzeteden. A konyhai eszközök közül elég, ha van egy-két tányérod és evőeszközöd - keverőtál a salátához, egy vágódeszka, és egy jó kés, meg persze egy konzervnyitó. Szerezz be néhány olyan műanyag zacskót, amelyek jól záródnak - a saláták, felvágottak így tovább maradnak frissen. Ha veszel egy elektromos vízforralót, még egy gyors üvegtészta-salátát is készíthetsz. Ugye hogy nem is olyan rossz a helyzet?

Maradékmentő zöldsaláta csicseriborsóval

Aki egy nagy, közös konyhát oszt meg,

az már jobb helyzetben van. Bár ilyenkor jönnek a melyik fazék kihez tartozik, és a hová tűntek az edényeim jellegű problémák. A nagy átlag sajnos akkor sem használja a konyhát, ha tartozik hozzá hűtő és gáz - , pedig ilyen körülmények között már tényleg vidáman el lehet kerülni az egyetemi kantint. A cél persze az, hogy gyorsan készítsünk olcsó, és lehetőleg tápláló ételeket. A sütögetést és a húslevest tartogassuk a hétvégére. Tészták, párolt zöldségek, sült rizs, gyorsan összedobható csirkehúsos vagy halas ételek - rengeteg olyan receptet találunk, amik maximum fél óra alatt elkészülnek, ráadásul több adag is készíthető belőle, hogy ne kelljen minden nap főznünk.

Felszerelésnek elég egy közepes lábas, amiben meg tudsz főzni egy tésztát vagy egy pár adag gyors zöldség- vagy krémlevest, egy serpenyő, amiben készülhet omlett, vagy sülhet hús, esetleg hal, egy kisebb melegítő lábos - ha nincs mikró - , pár tányér, evőeszköz, vágódeszka, zöldségpucoló, konzervnyitó és persze tárolódobozok. Nem árt, ha feltűnő színűek - van az úgy, hogy a közös konyhában egyszer csak lába kél a vacsoránknak...

Az albérleti konyhában

viszonylag egyszerű dolgunk van, hiszen csak egy-két emberrel kell megosztani, és olyan otthonos konyhát tudunk kialakítani, amilyet csak szeretnénk. Ha valaki ilyen környezetben szeretni rendszeresen főzni, az megteheti ugyanúgy, mintha otthon lenne - hely és igény kérdése, hogy milyen gyakran fog a tűzhely elé állni. Kezdőknek beköltözés előtt érdemes néhány főzőleckét venni, ugyanakkor a a külön lakás egyik nagy előnye, hogy végre megtalálhatjuk a saját ízlésünket. Konyhafelszerelések közül kezdetnek csak néhány alapdarabot érdemes beszerezni - ha igazán belejöttünk, ráérünk utána is beruházni.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.