Bármilyen furcsán hangzik is, a karcsúság iránti vágy nem is olyan nagyon régi - alig 150 éve tartja magát. A történelem folyamán persze változott, hogy a dús barokk, vagy a kicsit kevésbé kerekded reneszánsz vonalak hódítottak, de a boldog békeidőknek nevezett időszak végéig a karcsúság nem vezette a kívánságlistákat. Az olyan sokat átkozott fűző csak látszatra eredményezett karcsú derekat, igazán csábítónak a kerek formák számítottak, hiszen ez volt a jólét és a gazdagság jele. A kor társasági eseményei sokkal inkább az evés, mint a sport körül forogtak, a napi ötszöri bőséges étkezés mellett maximum egy-egy séta jutott. Szabó Magda Régimódi történetcímű regényében a következőket írja a korabeli nagypolgárság mindennapjairól:
"Állandó ebéd-, vacsora-, és uzsonnameghívások érkeztek, a társaság tagjai majálisra mentek, kirándulni, nagy és kisebb mulatságokra, koncertre, színházba, a Nagyerdőre, a lányok...egy-egy nyáron hat-nyolc-tizenegy kilót is híztak, és volt mitől. Hiába jártak úszni, teniszre, tettek gyalogtúrákat...hízott mindenki".
A rendszeres testedzést és az egészséges életmódot csak a különc arisztokraták bolondériájának tartották, na meg másként is értelmezték, mint ma. A tudatos étkezés maximum azt jelentette, hogy az ötfogásos ebéd háromra csökkent, a desszertet pedig gyümölcsre cserélték. Betegségek esetén sokkal nagyobb esélyt adtak a túlsúlyos páciensnek, mint a normál testsúlyúaknak. A karcsúságra való tudatos ügyelés, a sportok és az egészséges életmód terjedése csak az I. világháború után vált tömegjelenséggé - az újfajta szépségideál kialakulásához és terjedéséhez ugyanis arra a modernizációra volt szükség, amelyet a vesztes háború okozott. A fronton lévő katonák helyett a világ minden részén a nők álltak be, négy év után pedig már nem volt kedvük visszatérni a védett otthonba. A dolgozó lányoknak nem volt idejük sem naponta fodrászhoz menni, sem magukat fűzni, de napi háromszor öt fogást sem enni.
Bár a szegényebb munkásrétegek továbbra sem engedhették meg magunknak, hogy a tápláló, zsírosabb ételek helyett salátát rágcsáljanak, a gombamód szaporodó sportegyesületek közül sokat már ők is látogattak. A polgárság azonban elkezdett figyelni a súlyára és a formájára - karcsúnak lenni sikk lett. Ebben nagy szerepe volt a mozinak is - a filmvásznon szereplő színésznők lettek az ikonok - sokszor őket is komoly kúrára fogták, mielőtt mielőtt megkaptak egy-egy szerepet. A karcsúsági láz eleinte Amerikából indult, egy ottani üzletember már a század közepén leírta és publikálta saját fogyásának történetét - a lényege tulajdonképpen a kevés szénhidrát és bőséges zöldségfogyasztás volt. Az első, önsanyargatást nem igénylő módszerek is innen eredtek - ott már a századfordulón piacra dobtak egy szappant, amely azt ígérte, hogy segítségével a használó lemoshatja magáról a fölös kilókat. Ennél drasztikusabb megoldások is voltak: ebben a korban az egyik legismertebb zsírfaló a tabletta formájában beszedhető bélféreg volt - a fölös kilóktól ugyan védett, de jó páran belehaltak. Hogy nálunk hogyan fogyott az, akinek erre igénye volt, könnyen rekonstruálható a korszak egyik legnépszerűbb filmjéből: az 1931-es Hippolyt, a lakájcímű filmben a "személyi edző" tornagyakorlatokat, salátát és nyers uborkát ír elő az újgazdag alkalmazójának - a módszer tulajdonképpen erősen hasonlít a mai módszerekhez.
A háború alatt senki nem akart fogyni, az éhezés azonban erős nyomot hagyott mindenkin. Nem is csoda, hogy az ötvenes években ismét a kerekded formák jöttek divatba, az egészségmegőrzés pedig egyáltalán nem szólt a fogyókúráról. A sport azonban nagyon fontos volt - akárcsak a háború előtt, a hidegháborús években is az acélos, sportos, ellenálló ember volt a jó állampolgár. A tömeges fogyni vágyás nem volt tipikus - megint csak a gazdagabbak igyekeztek megőrizni formájukat. Mivel autó alig volt, a tömegközlekedés nem mindenki számára volt megfizethető, az emberek pedig jobbára gyalog, maximum biciklivel jártak, a tömeges hízás, mint probléma nem jelentkezett. A következő egészségesélet-mozgalom jóval később, a hetvenes évek közepén kezdett tömegesen terjedni, és kitartott a nyolcvanas évekig.
Az első, kifejezetten súlyvesztést és fittséget ígérő sport, az aerobik is ekkor kezdett terjedni, de főleg csak a fiatal hölgyek körében. A rendszerváltás után csőstül jöttek a nyugaton már ismert, esetenként lefutott diéták. Első közülük a testkontroll volt, mely a szénhidrát-protein páros tiltásáról vált híressé, délig pedig csak gyümölcsöt írt elő. Később jött az Atkins, amely a húst-hússal elvét hirdette, aztán pár évig nagy népszerűségnek örvendett a káposzta-kúra, a vércsoporton alapuló AB0, a zóna-diéta és még sok másik. Biztos vagyok benne, hogy mindegyik használt egy-egy embernek, nagy részünk azonban hatástalan. Majdnem száz év különböző "tuti sikerei" után úgy tűnik, a legtartósabb eredményt fogyás és egészségmegőrzés terén még mindig az a módszer garantálja, amit már a századfordulón is ismertünk: kevés cukor és zsír, sok friss zöldség és rendszeres testmozgás. Ha mégis tudtok jobbat, ne habozzatok, osszátok meg velünk!
