Hívatlan vendég: a terhességi cukor

Tudtátok, hogy a terhességi cukor tünetmentes? Ezért is van szükség minden kismama szűrésére.A kezeletlen terhességi cukorbetegség szövődményei szerteágazóak.

A vizsgálat igenis szükséges

A várandósság időszakának egyik fő eseménye, amikor a második trimeszter közepe felé (24–28. terhességi hét között), reggel 6-kor fel kell kelnünk csak azért, hogy megihassuk a 3-4 dl vízben feloldott, 75 g glükózból álló mennyei italunkat.Enyhén konzervatív nőgyógyászomnak köszönhetően, első terhességem alatt mindhárom trimeszterben el kellett fogyasztanom ezt a kitűnő reggeli frissítőt. A szerencsésebbek orvosa megelégszik a 2 dl tej plusz egy zsemle kombinációval, második kisfiamnál már én is ilyen olcsón megúsztam. A tej+zsemle kombó, ill. a glükózoldat elfogyasztása után 2 órával vért vesznek a vércukorszint megállapítására. A vizsgálat célja, hogy fény derüljön a várandós kismama esetleges, a terhesség alatt kialakuló cukorbetegségére, amely a megváltozott anyagcsere eredménye. Ahogy az elnevezéséből is kiderül, a terhesség ideje alatt jelenik meg, azaz nem a már korábban cukorbetegséggel diagnosztizált nők betegsége.

Alattomos, tünetmentes

Fontos tudni róla, hogy jellemzően tünetmentes, ezért van szükség minden kismama szűrésére. A kezeletlen terhességi cukorbetegség szövődményei szerteágazóak, többek között az édesanyánál magas vérnyomás jelenhet meg, nő a pre-ecclampsia (toxémia), a szülés körüli komplikációk veszélye. A magzat súlya is kórosan nagy lehet, ez szintén a szülés körüli problémákat növeli. Magasabb a koraszülöttek aránya, és később nagyobb valószínűséggel válnak ők is cukorbeteggé.

NoSalty-tipp:A terhességi cukorbetegség kezelésének első lépése a meghatározott energia- és szénhidráttartalmú étrend.

Ha már az étrend sem segít...

Az étrend eredménytelensége (vagy egyéb, az orvos által ismert tényezők) esetén a terhesség ideje alatt inzulinkezelés is lehetséges. A hazai terhesgondozásban jellemzően a nőgyógyászok állapítják meg a kismama napi szénhidrát-beviteli értékét, sajnos általában a napi energiabeviteli érték megadása nélkül. Ha a kismama ezzel az értékkel nincs tisztában, könnyen előfordulhat, hogy étrendjében túl sok a zsír, ez pedig a szükségesnél nagyobb testsúlynövekedést eredményez. Amennyiben erre lehetőség adódik, fontos, hogy a terhességi cukorbetegséggel diagnosztizált kismamák a számukra optimális étrend meghatározásához konzultáljanak dietetikussal.

Következő cikkünkben étrendet javaslunk a terhességi cukorbetegséghez!

Még több cukormentes recept itt >>

Hozzászólások

Tmea

Kedves bonoj! 2 gyermeket hordtam ki úgy, hogy a cukrom mindkét terhesség alatt felment. Az els?nél még végigdiétáztam a 6 hónapot, mert már akkor is ilyenekkel riogattak, mint te itt a jónépet. Aztán a 2.-nál már be is akartak fektetni a kórházba mondván ellen?rizni kell naponta 7-szer. Na ezen aztán kiakadtam, és elkezdtem kicsit utánajárni ennek a terhességi cukor-kérdésnek. 1., EZ NEM BETEGSÉG!!! A terhesség egyik teljesen természetes velejárója. Eddig is voltak az elmúlt 2000 évben terhes n?k, és kihordtak jó pár milliárd gyermeket anélkül, hogy teljesen természetellenes módon cukros vizet itattak volna velük és mindenféle abnormális vizsgálatokra kényszerítették volna ?ket. És csodák csodájára egészséges gyermekeket hordtak ki. Ugyanis a terhességi cukor a terhesség vége felé mindenféle diéta ellenére is magától visszaáll a teljesen természetes szintre!!! 2., A terhességi cukor sz?rését az egyik budai kórház kezdte kezdeményezni, ahol is ?szerintük nem normális súlyú babák születtek. Magyarul már méhen belül elkezd?dik a testkultusz és már méhen belül meg akarja határozni a korszellem, hogy milyen súly az ideális egy embernek. Teljesen beteg dolog! Szóval ez a hagy ne mondjam melyik kórház - mint utánajártunk a párommal - jó csomó pénzt bezsebelt az államtól támogatás címén, hogy ezt a terhes n? kínzó felesleges procedúrát büntetlenül végezhesse. És az hagyján, hogy mennyi pénzt bezsebeltek érte, de még ezek után a befektetett betegek után is kapnak nem keveset. Ezért kezdték el ezt az egész nem normális procedúrát. 3., Nekem semmiféle magas vérnyomásom nem lett, s?t végig mind a két terhességem alatt és azóta is 110/80-as vérnyomásaim vannak/voltak. Nem csak hogy magas vérnyomást nem okozott, hanem semmiféle egyéb "mellékhatást" sem. A második terhességemnél már nem kaptam be a cumit és nem kínoztam sem magam sem a kisbabámat agyatlan diétákkal. Megettem mindent, amit kívántam, sütit is, és egy teljesen normális, makk egészséges kisfiam van, aki közel sem kórós testsúllyal született. 4., Miután ez nem cukorbetegség és semmi köze a cukorbetegséghez, ezért teljesen felesleges azzal riogatni a várandós anyukákat, hogy a gyermekeik "IS" majd cukorbeteg lesznek. Mi az, hogy "IS"? A szül? sem az!!! A kislányom 10 éves elmúlt, és sem neki sem nekem semmiféle cukorproblémám nem volt az elmúlt 10 év alatt. A kisfiam pedig lassan 2 éves lesz és úgyszintén azóta sincs senkinek semmiféle cukorproblémája! 5., Nem hogy nem volt koraszülött egyik gyermekem sem, hanem 1-1 héttel túlhordtam ?ket. Valamint testsúlynövekedésem sem volt, 7-8 kilót híztam mindkét terhesség alatt, a szülés után mindkét esetben visszaállt 2 hét alatt a normális testsúlyom, amit azóta is tartok. Ennyit a terhesség alati vércukorszint emelkedésr?l a gyakorlatban, ami közel sem egyenl? a cukorbetegséggel!!!!!

Bodon Judit dietetikus

Kedves Tmea! Sajnálom, hogy a terhességeid alatt ilyen negatív tapasztalatokat szereztél. Az állításaiddal sajnos nem értek egyet. A terhességi cukorbetegség betegség. A terhesség alatt kialakuló diabetesek egy része a szülés után rendez?dik, más része azonban maradandó állapottá alakul át. A terhességi cukorbetegség sz?rése fontos a terhesgondozás során, mind az édesanya, mind a magzat egészsége szempontjából. A cukorbetegségnek nem a testsúlyváltozás a lényege, hanem a nem megfelel? anyagcsere állapot, amelynek hosszú távú következményei vannak (azt gondolom, hogy a cukorbetegség szöv?dményeinek meghatározása elég stabil tudományos alapokon áll, nem gondolom, hogy vita tárgyát képezi). Sajnos nem ismerem azokat a forrásokat, amelyekb?l az ismereteidet szerezted, sem az "agyatlan diétákat" amelyekkel téged kínoztak. Én sem gondolom (s?t), hogy agyatlan diétákkal kellene kínozni a várandós kismamákat (s?t, senkit sem), ezért fontos a jól beállított, egyénre szabott étrend. Személy szerint szívesen veszem, ha megosztod velem a forrásaidat és a diétákat, amelyeket neked javasoltak, akár emailben is. Örülök, hogy neked a terhességeidet követ?en nem jelentkeztek szénhidrát-anyagcsere zavarral kapcsolatos tünetek. Továbbra is hasonló jó egészséget kívánok neked is és gyermeidnek is. Üdv, Judit

Bodon Judit dietetikus

Némi információ a betegség megítélésér?l pl. az USA-ban (nem gondolom, hogy ?k is a "budai kórház" protokollját követik :): - American Diabetes Association: http://www.diabetes.org/diabetes-basics/gestational/what-is-gestational-diabetes.html - Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Gestational_diabetes

Tmea

Köszönöm a linkeket, de mint említettem a saját b?römön a VALÓSÁGBAN tapasztaltam meg, hogy mir?l van szó, így nincs szükségem elméleti információkra, mert tapasztalatból pontosan tudom, hogy mir?l beszélek. Egyébként sem tartom tévedhetetlen igazságnak azt, ami Amerikából jön, csak azért, mert onnan jön. S?t... Felháborítónak, igazságtalannak, méltatlannak és jogtalannak tartom, hogy ebben az országban úgy bánnak egy állapotos n?vel, mintha az egy beteg ember lenne, még akkor is ha ez szellemiség Amerikából jött ide. A forrásaim az internetr?l valók, bárki nyugodtan utána tud keresni a Google-on akit érdekel. A diétáról, amit ugye, mint írtam, már több, mint 10 éve csináltam végig, csak annyit, hogy folyamatosan egész nap ennem kellett, 2-3 órás kihagyásokkal, viszont mindig éhes voltam, mert soha nem lehetett annyi táplálékot bevinni, amennyire az én és a magzatom szervezetének szüksége lett volna, aminek sokkal több káros hatása volt, mint egy egészséges táplálkozásnak. Ezt szintén a saját b?römön tapasztaltam meg, és ezek a konkrét valóságban szerzett tapasztalaton alapuló tények tényleg nem képezik vita tárgyát. Persze nyilván senki nem beszél a saját biznisze ellen. Mindezt csak azért írtam ide, hogy a várandós anyukák olvashassanak egy másik fajta érvrendszert is, és legyen lehet?ségük a gondolkodásra...nem kell szentírásnak venni a korszellem termékeit. Minden embernek meg van a lehet?sége a gondolkodásra és a szabad döntéshozatalra is.

Törölt felhasználó

sajnos azt kell mondjam, hogy a terhességi cukornál alkalmazott diéta valóban nem arról szól, hogy valaki elégedettnek és jóllakottnak érezze magát. épp az ellenkez?jér?l. egész évben ?szi légy szindróma....energiátlan, kedvetlen, örökké az órát nézve, mikor kell ismét enni és mit egyek, hogy kibírjam a következ? étkezésig. és ha még valaki azt mondja, hogy a terhesség volt élete legszebb 9 hónapja...agresszív leszek....

Törölt felhasználó

az egyénre szabott diétán felszaladt a szemöldököm. bocs, nem fikázni akarok....bár szerintem a diatetikusnak a szakmaiság mellett az emberiességet is figyelembe kellene vennie... szóval valamennyi terhességi cukorbetegnek ugyanazt a diétát kell tartani. az egyénre szabottságról nem hallottak abban a kórházban, ahova járok.... ezt hívják itt szakosodásnak... 150 g szénhidrát napi 5 adagban. hogy közben éhezel és kevesebbet eszel, mint a terhességed el?tt, az nem számít. hát ilyenkor szoktam azt mondani, hogy nem kívánok mást annak, aki ezt kitalálta, mint hogy hajrá, tartsa be... én igyekszem, a gyomrom is, csak hát nem bírja megszokni a sovány disznó vágtát...

Címlapról ajánljuk

További cikkek