Hivatalosan is megnyílt a Gozsduban Jamie Oliver első pizzázója

Aki most hall róla először, örülhet, aki pedig várt rá, végre megnyugodhat - ma nyílt meg hivatalosan is Jamie első budapesti pizzériája, méghozzá a Gozsdu udvarban.

Korábban mi is írtunk róla, hogy Jamie várban található,Jamie's Italian nevezetű nagysikerű étterme után (amit mi is teszteltünk) hamarosan pizzázót is nyit fővárosunkban, de akkor még nem tudtunk biztos részleteket sem a nyitásról, sem másról. Most viszont Facebook-oldalukról kiderült: ma, 2017. decembert 12-én délelőtt hivatalosan is elindultak Budapesten, a belvárosban, a Király utca 13. alatt:

"Óriási hírünk van! December 12-én 11:30-kor megnyílik Jamie Oliver első európai pizzériája a Jamie's Pizzeria Gozsdu, a Gozsdu udvar & Madách Imre sétány sarkán, ahol gyönyörű, kovászos, kézzel nyújtott pizzával gondosan válogatott feltétekkel, isteni kemencés tésztákkal, izgalmas salátákkal és desszertekkel várunk! Asztalt foglalni aznaptól a weboldalunkon lehet majd, de mindenkit várunk szeretettel foglalás nélkül is, hiszen mindig tarunk majd fent asztalokat az utcáról betérő vendégeknek is!á"

Ha megkívántad a pizzát:

Facebook-oldalukat itt találjátok.

Az eredeti bejegyzést pedig itt láthatjátok:

Amúgy maga Jamie is bejelentette a hírt nagy boldogságban:

Ki fogjuk próbálni, és Ti?

Ezeket olvastad már?

via pénzcentrum

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

3 jel, hogy megérett a vöröshagyma: nyár vége fele légy...

A saját termesztésű vöröshagyma betakarítása az egyik legfontosabb nyári kerti munka. De honnan tudhatjuk, hogy mikor jött el az ideje felszedni a hagymát? A növény több egyértelmű jelzést is ad: a levelek állapota, a hagyma nyaka és a belső levelek száradása mind azt mutatja, hogy elérte végleges méretét.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.