Ebből a 8 étteremből rendelj halászlét, ha idén nem akarsz főzni

Akkor sincs sértődés, ha idén elmarad a halászlé főzése, segítünk, hogy országszerte merre készítenek ízletes verziókat. Már csak arra kell figyelni, hogy időben leadjuk a rendelést.

Szegedi, bajai, belsőséggel, halhússal vagy csak magában. Ha a halászlérendelés nem is, maga a hallé mindenképpen szerves része a karácsonynak, és bizony vannak családok, ahol például csak egy-egy ember rajong érte. Ilyen esetben természetesen hozzálátunk, hogy kedvére tegyünk, de időt és energiát spórolhatunk, ha inkább éttermekre, kifejezetten halászcsárdákra bízzuk az elkészítést és a halászlérendelés mellett döntünk. Nagy tételben, esetleg eleve bográcsban készítve még finomabb, biztosan jól járunk, és mindenki örömmel kanalazza majd az ünnepi asztalnál a forró, gazdag levest.

Füstölgő Sarok, Zebegény

A Zebegényi BBQ hely a jeles napokra mindig nagy odafigyeléssel készül. A Márton-nap után a karácsonyi időszak is kedvenc náluk. Idén december 23-án ismét megfőzik a ház imádott halászléjét, friss akasztói szikiponty felhasználásával, fatüzeléses kemencében hosszan rotyogtatva. December 20-ig lehet leadni a rendeléseket, 23-án pedig átvenni a csomagot.

Ár: 6900 forint

A Füstölgő Sarok halászleve / Fotó: Facebook

Zöldfazék, Vas megye 30 települése

Vas megye 30 települését látja el finom ponty- vagy harcsahalászlével a Zöldfazék. Összesen 300 adagot készítenek, szóval jobb iparkodni, nehogy lemaradjunk róla. December 18-ig van időnk kitalálni az idei menüt, ha pedig élünk a lehetőséggel, 23-án reggel 8 és dél között szállítják majd házhoz.

Ár: harcsa/ponty 2690/2390 forint

Isler Bakery, Esztergom

Harcsafilével, igény szerint belsőséggel készül az esztergomi Isler Bakery halászléje, ami adagonként 10 dkg harcsafilével érkezik. Házias, szívhez szóló ízekre számíthatunk tőlük.

Ár: 2690 forint

Beer and Wurst - B&W, Debrecen

Sosem maradna ki az ünnepi készülődésből a debreceni kedvenc. Kétféle verziót főznek idén is: a hagyományos és a korhelyes is elérhető. Pontypatkó és szürkeharcsafilé betétekkel. Legkésőbb december 23-ig adhatjuk le a rendelési igényt, telefonon, vagy személyesen.

Ár: harcsa/ponty 3490/2990 forint

Várkonyi Bistro & Bar, Gyula

Szigorúan fagyasztásmentes friss pontyból és szürkeharcsából készül a gyulai Várkonyi Bistro & Bar ünnepi halászléje. Az előrendelés már elkezdődött, igyekezzünk vele mi is. 24-én 10:00-12:00-ig lehet átvenni a csomagokat a bisztróban.

Ár: harcsa/ponty 3950/3150 forint

Tekergő Restaurant & Motel, Velence

A Velencei-tónál lévő Tekergő minden évben nagy hangsúlyt fektet az ünnepi elviteles menü összeállítására. Vallják, hogy ez egyféle köszönet a vendégeknek: most is ők főznek, hogy időt takarítsanak meg nekik. Ponttyal, harcsával és vegyesen is rendelhetünk. December 20-ig adhatjuk le az igényeket, a kiszállítást 24-én intézik, a tó körül és Székesfehérvár egész területén.

Ár: ponty/harcsa/vegyes 2790/2990/2890 forint

Tiszacsegei Halászcsárda, Tiszacsege

Tiszacsegén nem viccelnek, hogy is tennék. Egy igazi halászcsárdának vinni kell a prímet! Debrecenben és Tiszacsegén is át lehet venni az előrendelt halászlét, amit akár korhelyesen is elkészítenek. Ez a különleges verzió és a hagyományos is harcsafilével lesz teljes, de belsőséget is kérhetünk hozzá extraként. A rendelést kizárólag telefonon intézzük.

Ár: hagyományos/korhely 2500 forint, plusz halbelsőség: 800 forint/adag

A Tiszacsegei Halászcsárda kis bográcsa / Fotó: Facebook

PICK Bistro & Deli, Budapest

A hagyományőrzés fontos pillére a budapesti bisztrónak. Az idei karácsonyt teljes menüvel fedik le, libamájtól töltött káposztáig. Természetesen pontyhalászlé is készül, gyufatésztával. December 22-ig adhatjuk le a rendelést, melyet egyeztetett időpontban, legkésőbb 24-én 15:00-ig vehetünk át a Kossuth téri Pickben.

Ár: ponty/belsőség/ponty és belsőség 4290/4690/4990 forint

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is segíthetnek az ünnepi készülődésben:

Címlapról ajánljuk

További cikkek