Ennyiért veheted idén a halat a karácsonyi halászléhez

Közeledik a karácsony, ami egyben a halételek fő szezonját is jelenti hazánkban. A ponty és a szürke harcsa minden évben a legnépszerűbb. Most pedig azt is megtudtuk, milyen árakra lehet idén számítani.

Magyarországon a halfogyasztás a karácsonyi időszakban kiugróan megugrik. Ilyenkor sokan, akik az év többi részében mellőzik az egyébként nagyon is egészséges halat, az ünnepi asztalra teszik, leginkább halászlé vagy rántott hal formájában. Lássuk, milyen árakra lehet számítani 2024-ben a halakat illetően!

Ennyiért veheted idén a halat a karácsonyi halászléhez

A halgazdaságokban már hetek óta tart a lehalászás, Hortobágyon már az állomány felénél járnak, így biztosan lesz mit az asztalra tenni karácsonykor. A ponty és a szürke harcsa továbbra is vezeti a népszerűségi listát, és nagyon úgy néz ki, hogy a tavalyi évhez képest nem kell drágulásra számítani.

Az élő ponty kilója 1900 forint körül lesz, míg a szürke harcsa ára 3500 forint körül alakul. A filézett termékek ennél drágábbak lesznek.

Most még nem állnak sorok a halért, de már nézelődnek sokan, milyen árak vannak. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet változó tendenciát tapasztal a magyarok halfogyasztási szokásaival kapcsolatban, szerencsére kezdenek egyre többen rászokni a halételekre.

Előző időszakban volt egy lassú emelkedés, amivel nem dicsekedhetünk, hiszen az európai átlag mintegy 20-21 kiló, míg a magyar átlag 6,5 kiló körüli. Tehát van még mit behoznunk!

– mondta Lévai Ferenc szóvivő.

Ugyan aszályos volt az idei nyár, de jelentős halpusztulást nem okozott, és a takarmány is megfizethető volt, ezért sem kell drágulásra számítani.

Forrásunk volt.


Friss híreinkből:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...