A havi 1 millió egyedi felhasználó oldalletöltése alapján összeállított listát idén is – csakúgy, mint tavaly - a tejfölben pácolt csirkemell tepsis krumplival elnevezésű recept vezeti.
Hogy fordulhat elő, hogy több mint 52.000 recept közül két egymást követő évben ugyanaz lesz a legnépszerűbb?És hogy vajon mit tud ez a recept? A NoSalty szerkesztő - gasztro bloggereit és vezérigazgatóját is megkérdeztük:
„A rántott hús még mindig a magyar konyha egyik emblematikus fogása, a klasszikus magyaros konyhát kedvelő háztartásokban heti rendszerességgel fordul elő. Ebben a receptben van még két másik hívószó is: a tejföl és a tepsis krumpli, amelyek mindegyike szintén nagyon népszerű eleme a magyar konyhának. Mindemellett a recept nem túl bonyolult, nem igényel különleges hozzávalókat, és a „generációs vitákra” sem ad okot: a gyerekek ízléshez pont annyira illik, mint az idősebb generációéhoz. Fontos szempontja lehet még a recept sikerének az is, hogy beküldőjének komoly hitele van a NoSalty közössége körében, hiszen sokféle, ízletes, házias receptet töltött már fel, szép fotókkal, így könnyű vele azonosulni.”Nemes Nóra, Dacota
„Szerintem ez a recept a fent említetteken túl attól lett sikeres, hogy bár egy örök klasszikus fogásról, a rántott húsról van szó, mégis a pácolással egy plusz csavar került bele, ami különlegessé teszi ezt a hagyományos alapanyagokból összeállított ételt.”Kárai Dávid, ízHUSZÁR
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest az olvasóink 2015-ben kevésbé voltak édesszájúak, hiszen a tíz legolvasottabb receptből ebben az évben már csak négy édesség (2014-ben ez az arány 60% volt). Tovább erősödött az egészségtudatos receptek népszerűsége, 2015-ben már a tíz legkeresettebb recept között is szerepel olyan, ami ezt tartja szem előtt. További örvendetes hír, hogy az alapanyagok közül a zöldségek immár a második helyen végeztek, a húsfélék közül pedig továbbra is a csirke a legnépszerűbb.
2015-ben az aranyérmes tepsis csirkemell közel 265.000 oldalletöltést produkált, ezt követte egy hagyományos gulyásleves receptje közel 210.000 oldalletöltéssel, a harmadik helyre pedig egy pofonegyszerű muffin került közel 196.000 letöltött oldallal. Idén először került egy távol-keleti recept is az első 10 közé, az illatos-omlós csirkemellet több mint 162.000 alkalommal tekintették meg az olvasók.
Ha a keresett receptjellemzőket vizsgáljuk, idén is az időtakarékosság volt a legfőbb szempont a hazai háztartásokban, a legtöbbek választása a 15-30 perc alatt elkészíthető receptjellemzőre esett. Gyakori még a fogyókúrás és diétás illetve az ünnepi alkalmakhoz (Húsvét, Karácsony) kötődő receptek iránti érdeklődés.
„A karácsonyt megelőző pár nap az év talán legmozgalmasabb időszaka a NoSalty számára, hiszen ilyenkor, a karácsonyi hajrá utolsó napjaiban, óriási tömegek fordulnak hozzánk segítségért. Idén 2015. december 23-án 165 ezer látogatója volt a NoSalty-nak PC-s eszközökről és 89 ezer mobileszközökről, közel 1,5 millió oldalletöltéssel. Ezen a napon a NoSalty lett a második legnépszerűbb női portál, bekerülve a TOP 10 hazai weboldalba.” – mondta el Zalai Ágnes, a NoSalty vezérigazgatója.
És most következzen 2015 tíz legnépszerűbb receptje:
-
adagIdőpKöltségmegfizethetőNehézségközepesMég több bundás hús1577Kalória76.7gFehérje81.8gSzénhidrát104.7gZsír -
adagIdőpKöltségolcsóNehézségközepesMég több gulyásleves352Kalória27.4gFehérje37.1gSzénhidrát10.3gZsír -
adagIdőpKöltségmegfizethetőNehézségkönnyűMég több muffin alaprecept550Kalória7.4gFehérje78.7gSzénhidrát22.9gZsír -
adagIdőpKöltségolcsóNehézségkönnyűMég több krumplis ételek417Kalória26.5gFehérje32.1gSzénhidrát20.3gZsír -
adagIdőpKöltségolcsóNehézségkönnyűMég több sült tarja459Kalória35.1gFehérje4gSzénhidrát32.7gZsír -
-
adagIdőpKöltségolcsóNehézségközepesMég több aranygaluska1173Kalória25.3gFehérje119.3gSzénhidrát67gZsír -
adagIdőpKöltségmegfizethetőNehézségkönnyűMég több bundás hús660Kalória44.2gFehérje26.5gSzénhidrát40.9gZsír -
adagIdőpKöltségmegfizethetőNehézségkönnyűMég több bundás hús1202Kalória39.2gFehérje65.1gSzénhidrát89.1gZsír -
adagIdőpKöltségolcsóNehézségkönnyűMég több francia palacsinta855Kalória18.8gFehérje87gSzénhidrát47.3gZsír -
adagIdőpKöltségolcsóNehézségkönnyűMég több piskóta245Kalória11.4gFehérje33.1gSzénhidrát7.1gZsír -