Ez a lány 68 kilót fogyott, miután rájött, hogy nem fér bele a székbe

Az orvosai felvilágosították, hogy ez már régen nem a kinézetéről szól, hanem az egészségéről.

A 26 éves lány 133 kilót nyomott, amikor már egy székbe sem tudott rendesen beleülni. Ekkor döntötte el, hogy változtatnia kell. Emellett az orvosai is figyelmeztették, hogy már a cukorbetegség előtti tüneteket produkálja, és vélhetően az egekben van a koleszterinszintje is. Így nem csak azért kellett fogynia, hogy csinosabb legyen, hanem az egészségéért is.

Danielle végül megfogadta, hogy változtat az életén, és amilyen gyorsan csak lehet, leadja a feleslegét. Kezdésnek letöltött egy applikációt, amivel nyomon tudta követni a bevitt kalóriamennyiségét, emellett pedig elkezdett sportolni, persze csak fokozatosan.

„Már gyerekkoromtól kezdve túlsúlyos voltam, a főiskola alatt pedig rövid idő alatt még többet híztam. Soha nem törődtem a kalóriákkal, akár két órán keresztül is hajlamos voltam reggelizni, miközben egy normál adag háromszorosát fogyasztottam el" – mondta egy interjúban.

Daniella mára sokkal tudatosabban étkezik. Reggel 8 és este 6 között eszik csak, ezalatt pedig csak két alkalommal fogyaszt nagyobb mennyiségű kalóriát, a többi esetben kisebb köztes táplálkozásról van szó.

Reggelire általában zabot és egy banánt választ, ebédre pedig 8 tojásból készít rántottát magának.

Azért hozzá kell tenni, hogy Danielle túl gyorsan fogyott le, hiszen 10 hónap alatt 20 ruhaméretet dobott le magáról, ez pedig nem éppen a legegészségesebb.

Ha te is belevágnál az életmódváltásba, kérd ki az orvosod véleményét előtte, hogy hosszú távon ésegészségesen szabadulj meg a kilóktól.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

címlapkép: walesonline.co.uk

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...