Nem kedvezett a jelenlegi helyzet a hulladéktermelésnek: mivel otthonainkba szorultunk, ezért többször rendeltünk élelmiszerboltból vagy étteremből. A csomagolások terén ugyan már történt szabályozás, a műanyag ételhordó dobozok továbbra is egyre tornyosulnak a szemetesekben. Az elviteles ételszállítás körülményei szigorúan szabályozottak, így az éttermek nem adhatják ki bármiben a rendelésünket. A Rakun elnevezésű magyar startup azonban elkezdett rozsdamentes acéldobozokkal kísérletezni. A Denkstatt Hungary Kft. pedig azt vizsgálta meg, hogy melyik a környezetkímélőbb ételhordó doboz.
Mitől lesz egy doboz kevésbé káros?
A Denkstatt felmérésében azt vizsgálták, hogy az adott ételhordónak mekkora a szén-dioxid-egyenértékben kifejezett környezetei terhelése, azaz hogy az előállítása, szállítása és az elmosása vagy megsemmisítése milyen mértékű károsanyag-kibocsátással jár.
Elsőre talán egyértelműnek tűnhet a válasz, azonban az ördög a részletekben lakik: míg az eldobható műanyagból készült doboz átutazza a fél világot, mielőtt az étterembe ér, addig az acéltároló visszaváltásából és elmosásából adódik plusz terhelés.
Hogy pontosabban belelássanak a kérdés rejtelmeibe, a Rakun megkérte a Denkstatt Hungary Környezettechnológiai és Management Tanácsadó Kft.-t egy vizsgálat elvégzésére.
Attól függ, mennyit használjuk
Összességében elmondható, hogy a többször használható, rozsdamentes acélból készült doboz környezetbarátabb megoldás. Azonban csak akkor, ha elégszer használjuk újra és újra a tárolót. Ellenkező esetben hasonlóan káros ez a megoldás is, hiszen az acélt Kínából hozzák be.
Az összehasonlításnál az sem mindegy, hogy milyen műanyag áll az acéllal szemben. A lista legalján a kínai polipropilén doboz helyezkedik el, aminél az aludoboz már a 19-ik elmosás után kedvezőbb választás, a károsanyag-kibocsátás tekintetében.
Ha a polipropilént nem Kínában, hanem Németországban vagy Magyarországon gyártják – azaz nem kell olyan sokat utaznia a műanyagnak – az acél megtérüléséhez már 24-25 mosogatás kell.
Vannak végül a biológiai úton lebomló műanyagdobozok, amelyeket politejsavból állítanak elő. Ezek esetében az acélt legalább 45-50 alkalommal használni kell, hogy érezhető legyen a különbség.
Az acél utóélete
Ugyan a felmérés elég részletes és kimerítő volt, néhány dolgot azonban szinte lehetetlen volt felmérni. A Rakun rendszere ugyanis nagyban támaszkodik a felhasználóira: az acéldobozokat minden vásárlás után vissza kell juttatniuk az egyik résztvevő étterembe.
Ez viszont több úton-módon is megtörténhet: ha a vásárló gyalog viszi vissza a dobozt, semennyit nem ad hozzá a doboz károsanyag-kibocsátásához, míg egy extra autós körút sokat ronthat a helyzeten.
Szintén kérdés, hogy mi történik majd az rozsdamentes acéldobozokkal, ha már nem lehet őket tovább használni. A startup szakértői szerint azonban ez egyelőre nem túl aktuális kérdés, hiszen a tárolók (egy teszt eredményei alapján) akár több ezerszer is újrahasználhatóak lesznek.
A teljes tanulmány ezen a linken érhető el.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
