Ekkor egyél utoljára, ha fogyni szeretnél

Mivel mindenkinek más az életritmusa, így nem biztos, hogy be tudja tartani, hogy 6 után nem eszik. De akkor mégis mi az utolsó időpont?

Szinte állandóan vitát vált ki: Mikor együnk utoljára? Sokan azt gondolják, hogy 6 után már tilos, mások szerint pedigteljesen értelmetlen ez a szabály. A szakaszos böjt óta pedig még több vitát szít a kérdés.

A Brigham Young University csapata próbált tiszta vizet önteni a pohárba egy kísérlet segítségével. Jame LeCheminant és kollégái rövid távon vizsgálták ennek a módszernek, vagyis az esti evés, illetve a nassolás kihagyásának a hatásait a napi kalóriabevitelre, a testsúlyra és a kedélyállapotra.

A kutatásba 29 fiatalt vontak be, akiket arra kértek, hogy 2 héten át este 7 és reggel hat között semmit ne egyenek és igyanak, maximum csak sima vizet. A két hét során folyamatosan nyomon követték a résztvevők étkezéseit, figyelték a testsúlyukat, a hangulatukat és a reggeli éhségszintjüket is. Ezen időszak után egy hét pihenő következett, amikor már nem kellett betartaniuk semmilyen szabályt. A szünet után, ismét egy két hetes periódus következett, amikor is a kutatók azt figyelték, hogy a vizsgált alanyok hogyan térnek vissza a normál étkezési rendszerükhöz.

A végeredmény: az átlagos fogyás 0.4 kg környékén volt a 2 hét alatt, viszont a második 2 hétben, a kontrollperiódus alatt 0.6 kg-os hízást figyeltek meg. A hangulatban nem figyeltek meg jelentősebb változást, az alanyok azonban mégis fokozottabb éhségérzetről számoltak be az első két hétben, különösen reggel. Bár lehet, hogy elsőre ijesztőnek hangozhat, hogy farkaséhséggel ébredtek az alanyok, mégis ez arra sarkalta őket, hogy ne hagyják ki a nap legfontosabb étkezését.

Kiderült, hogy azzal, hogy beszabályozták a résztvevők idejét, átlagosan 238 kalóriával vittek be kevesebbet a nap folyamán, ez pedig pont elég a havi 1-2 kiló fogyáshoz, ami a fogyás szempontjából a legideálisabb.

A kísérlet során arra is fény derült, hogy a résztvevőknél az első két hétben a zsírbevitel csökkent jelentősen, míg a szénhidrát és a fehérjebevitel csak kisebb mértékben. Ez valószínűleg azért lehet, mert az alanyok este nem egészséges, alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyasztanak, hanem inkább valamilyen magas zsírtartalmú nassolni valót.

Ezért könnyedén előfordulhat, hogy akkor is beindul a fogyás, ha elhagyjuk az esti nassolást és hagyunk jó pár órát, hogy a szervezetünk pihenjen. A legjobb megoldás, ha nekikezdesz a szakaszos böjt nevezetű diétának, aminek pont az a lényege, hogy kiválasztod, melyik a napnak az a 8 órája, amikor optimális lenne étkezned, a maradék 16-ban pedig hagyod pihenni a testedet.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A dietetikus szerint ez a 2 legjobb esti ital a...

A stabil vércukorszint nemcsak az elfogyasztott ételek, hanem az italok függvénye is. Estefelé talán még fontosabb, hogy vércukorszintünk ne emelkedjen meg drasztikusan, hiszen az ingadozó vércukorszint miatt a nyugodt alvás is meghiúsul. Bizonyos gyógyteák azonban segíthetnek, hogy még vacsora után is stabil maradjon a vércukorszinted.

Top Receptek

Húsvéti kalács

A húsvéti fonott kalács a tavaszi ünnepi asztal egyik legkedvesebb klasszikusa. Ez a nem túl édes, pihe-puha fonott kalács tökéletesen passzol a húsvéti sonkához. Sülés közben vajas ...

Húsvéti sárgatúró

Nyírségi - hajdúsági étel, nálunk húsvéti hagyomány. Mióta eszemet tudom, ismerem ezt a finomságot... :) A templomi szentelésnél a sonka, a kolbász, a kalács és a bor mellett ez az ...