11 keksz, aminek minden kicsi (és nagy) gyerek örülne
Ha rossz a napunk, egy keksz biztos szebbé tudja tenni. Ez a szabály már gyerekkorunkban is igaz volt, és attól még, hogy felnőttük, nem változik semmi. Süssünk kekszet, kicsik, nagyok!
NosaltyHa rossz a napunk, egy keksz biztos szebbé tudja tenni. Ez a szabály már gyerekkorunkban is igaz volt, és attól még, hogy felnőttük, nem változik semmi. Süssünk kekszet, kicsik, nagyok!
NosaltyKutatás készült a Z-generáció bevonásával, melynek fókuszába a fenntartható élelmiszer-ellátás került. Az eredmények biztatóak (bár egyben szomorúak is): úgy tűnik, a mostani huszonévesek igenis tudják, merre tart a világ.
NosaltyA Pulzus felméréséből kiderült, hogy a magyar vásárlók melyik üzletláncot gondolják a leggazdaságosabb választásnak. A válasz viszonylag egyöntetű volt, nézzük a helyezéseket.
NosaltyNyilván senki nem szeret a hibáin keresztül tanulni: sokkal jobb, ha valami elsőre sikerül, és nem a leégett fazék mellett kell buddhai mosollyal elkönyvelni a tanulságot. Mégis elengedhetetlen a főzés során, hogy elrontsunk ezt-azt, és most derüljön fény arra is, hogy miért nem a világ vége ez.
Lakos BenedekIdén is megválasztotta az év gyógynövényét a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya. A 2022-es év gyógynövénye remek gyógyír a gyomorgörcsre.
NosaltyEgy anyuka rájött, hogyan készíthető el a fasírt fele annyi idő alatt, mint eddig.
NosaltyA világ leggusztustalanabb ételeinek múzeumában egészen érdekes ételeket találunk, amelyektől könnyen meglehet, hogy mi undorodunk, a világ más tájain azonban igazi kuriózumként fogyasztják őket. A következő 10 ételtől garantáltan nem jön meg az étvágyad...vagy lehet, hogy mégis?
Masszi- Rigó CsillaA Bridgerton családból ismert színésznő, Nicola Coughlan megelégelte, hogy folyamatosan megjegyzéseket kap a testére, ezért Instagram-posztban kérte rajongóit, ne bántsák többé.
Liptai LillaA mac and cheese az egyik legtutibb amerikai étel, melyet sokan egyszerűsége, gyorsasága és persze íze miatt imádunk annyira. Készítsd el te is, mutatjuk a receptet!
NosaltyItt a farsang, eljött a fánksütés ideje, ugyanakkor mindannyian tudjuk, fánkból nem lehet keveset készíteni, és hacsak nem egy óriási vendégseregnek készítjük, szinte biztos, hogy marad pár darab másnapra is.
Masszi- Rigó CsillaGulyásleveseket ajánlunk mára tele laktató finomsággal, melyekből egy tányérral garantáltan nem elégszetek meg.
NosaltyNéha a legegyszerűbb hozzávalókkal és megoldásokkal tehetünk istenivé ételeket, nincs szükség nagyzolásra vagy extrákra. Ez a helyzet a fűszeres morzsával is, amivel rengeteg fogást feldobhatunk.
Lakos BenedekA tél kevésbé ismert gyümölcse a datolyaszilva, ami több vicces néven is fut. Rikító, narancssárga színe már távolról kiszúrható a boltok gyümölcsös pultjain, hívogat minket, hogy kóstoljuk meg végre. De nézzük pontosan, miért érdemes fogyasztani!
Lakos BenedekRusztikus ebéd várja azokat, akik ma idelátogatnak. Első fogásként készítsünk májgombóclevest, főételként túrós tésztát, a desszert pedig sportszelet legyen.
NosaltyMielőtt bárki kétségbe esik, hogy mi lesz a mai menü... már itt is van! Szénhidrátban nem szerénykedő jó étvágyat kívánunk!
NosaltyHa kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!
NosaltyAz Őrség illatos dombjaitól a villányi szőlősorok között kanyargó ösvényekig, a szegedi Tisza-parttól az alföldi gyümölcsösökig: a PICK Bordó körtúrák idén négy vadonatúj útvonallal lepnek meg minket – és a látnivalókon túl mindenhol valami finomság is vár.
NosaltyEgy alapvető vitamin, ami, úgy tűnik, képes arra, hogy aktiválja a máj természetes zsírégető folyamatait.
A foltos gyep rendezetlennek hat, még akkor is, ha a kert többi része szép zöld. Szerencsére elég egy-két praktika, hogy a kopasz foltok ne maradjanak velünk egész szezonban.
Mai menüsorunk kezdő fogása egy nagyiféle sós stangli, ami mellé/után bablevest kínálunk, végül pedig vargabélessel izgatjuk fel magunkat.
Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...
Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...
Krumplipüré zöldben köretemmel tálaltam, és ettük. Igen ízlett.. :-)