Egészen érdekes, miből készül a világ legdrágább fagyija

Tejalapú fagylalt a világ legdrágábbja, de egészen érdekes hozzávalók is kerülnek bele. Hogy mennyit kérnek érte? Több millió forintot.

Csaknem 2,2 millió forintba, 880.000 jenbe kerül a Cellato nevő japán luxusfagylaltmárka vadiúj különlegessége, mellyel Guiness-rekordot is felállítottak.

Úgy tudni, a Bjakuja névre hallgató fagyi tejből, kétféle sajtból, tojássárgájából és szakéseprőből készül, de egy kis parmezán, szarvasgomba és szarvasgombaolaj, valamint díszítésképpen egy kis aranyforgács is jár mellé

– írja az Index.

Így fogyasszuk

A cég ajánlása alapján a fagyit először érdemes kicsit szobahőmérsékleten megolvasztani, és ezután hozzáadni a szarvasgomba-olajat. Ajánlott 10 napon belül megenni, hogy ízét és textúráját a lehető legteljesebben kiélvezhessük. Alkoholok közül a fehérbor illik hozzá kitűnően.

Ha olcsóbb házi fagyira vágysz:

A vagyont érő fagyiról ITT nézhetitek meg a képeket.

A címlapfotó csak illusztráció.

Forrásaink voltak.


Még több friss hír itt:

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.