Mégsem nyit ki a legendás Kádár Étkezde, kiderült, mi áll a háttérben

Úgy tűnik, nem úgy alakulnak a dolgok az ikonikus étkezde újranyitásával kapcsolatban, ahogy tervezték.

Ahogy nemrég mi is megírtuk, az ikonikus belvárosi Kádár Étkezdét Gerendai Károly vásárolta meg, aki mindenképpen újra szeretné nyitni, hiszen, ahogy állítja: "...a Kádár Étkezde olyan színfoltja volt a városnak, amit nem szabad veszni hagyni".

Forrás: Wikipédia

Habár szeptember végére tervezték az étterem újranyitását, és a beruházás elvileg startra készen várja a szükséges engedélyeket, sajnos már csak év végén valószínű a Kádár tényleges újraindulása

- írja az Nlc.

Több akadály is felbukkant

Gerendaiéknak először is meg kellett vásárolniuk a szomszédos lakást, hogy az előírások szerint tudjanak konyhát és kiszolgálóegységeket kialakítani, továbbá várnak még az engedélyköteles munkálatok startjára is.

Bár ketten hajlandóságot mutattak, azt sem tudni még biztosan, hogy a régi csapatból ki tér vissza dolgozni az étkezdébe.

Nyár elején egyébként az önkormányzati választások és a nyári szabadságolások is lassították a folyamatokat, most, ősszel, az új képviselő-testületek felállása után várhatóan felgyorsulnak a dolgok, és még az évben megnyithatnak.

Az árak

Bár a várt 180 milliónál többe kerül majd a megújulás, a Kádár Étkezde Gerendai Károly ígérete szerint megfizethető marad.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Wikipédia


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Házi bagel

Van az a felismerés, amikor rájössz, hogy a bagelért nem kell pékségig rohanni, elég bekapcsolni a sütőt. A főzős-sütős trükk elsőre furcsának hangzik, de pont ettől lesz kívül ...

Klasszikus képviselőfánk

A képviselőfánk egy klasszikus magyar cukrászsütemény, mely égetett tésztából készül. Ünnepi alkalmak kedvelt süteménye, mégis igazi időtálló klasszikus a hétköznapokban is.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nem olajban sütve és nem főzve – Így készül a...

Az édesburgonya nagy népszerűségnek örvendő alapanyaggá vált az elmúlt években. Szinte már annyira kedvelt, mint a hagyományos burgonya, azonban elkészítését illetően nem mindegy, milyen módszerhez nyúlunk. Ha szeretnénk, hogy a lehető legtöbb tápanyag maradjon a tányérunkon, akkor mutatjuk mai Napi Tippünkben, hogyan készítsd el!

Top Receptek

Csirke Sztroganoff módra

Igaz, hogy a klasszikus bélszínből készül, de szűzpecsenyéből, csirke- vagy pulykamellből is pikáns és különleges ételt varázsolhatunk az asztalra.

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...