Túl gyorsan reggelizünk - országos kutatásban vizsgálták a hazai családok reggelizési szokásait

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, ezért nem szabad kihagyni – értünk sokan egyet ezzel a kijelentéssel - de még mindig van mit javítani reggelizési szokásainkon.

Kifejezetten fontosnak tartják a reggelit a magyarok, de a hétköznapokra az időhiány nyomja rá a bélyegét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a legtöbb családban jóval kevesebb időt tudnak szánni a nap első főétkezésére, mint amennyit ideálisnak tartanának, másrészt viszonylag sokan vannak azok is, akik időhiány miatt egyáltalán nem reggeliznek. A nagy többség szeretne egészségesebb, változatosabb reggelit fogyasztani, illetve kínálni a családjának, ám ennek megvalósítása a közkeletű vélekedés szerint túl bonyolultnak tűnik.

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, ezért nem szabad kihagyni – 10 felnőttből 9 egyetért ezzel a kijelentéssel, vagyis széleskörű konszenzus mutatkozik a reggeli kiemelt fontosságát illetően – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból*, amely a Kellogg’s megbízásából készült el.

A megkérdezettek ötöde mégsem szokott reggelizni, a családban élő fiatal felnőttek között pedig már 30 százalék körüli a reggelit kihagyók aránya, illetve rájuk jellemzőbb, hogy inkább csak hétvégén reggeliznek. A napjukat főétkezéssel indítók háromnegyede minden nap reggelizik.

Kutyafuttában reggelizünk

A reggelit kihagyók harmada időhiányra hivatkozik, ehhez képest kétszer akkora azok tábora, akik egyszerűen nem éhesek és ezért nem reggeliznek. Az anyákra kevésbé jellemző, hogy „lebecsülik” a reggeli jelentőségét, míg a gyerek nélküli megkérdezettek azok, akik nagyobb eséllyel magyarázzák a reggeli elhagyását az ételkészítés körülményességével. Az időhiány persze azokat sem kíméli, akik rendszeresen reggeliznek. A legtöbb felnőtt ugyanis csupán 5-15 percet szán a reggelijére, az ennél is gyorsabbak között jellemzően budapestieket és a kizárólag hétköznap reggelizőket találjuk. Ezzel szemben a megkérdezettek többsége szerint az ideális reggeli hossza 15-30 perc volna.

Szeretnénk egészségesebben reggelizni

Nem csak a reggelire jutó idővel, a reggelire fogyasztott ételekkel sem vagyunk igazán elégedettek, hiszen a megkérdezettek túlnyomó többsége – 10-ből 8-an – szeretne egészségesebben, változatosabban reggelizni, illetve egészségesebb, változatosabb reggelit kínálni családjának. Ez azonban nem tűnik egyszerűnek, hiszen a felnőttek több mint fele véli úgy, hogy bonyolult az egyszerre változatos és finom reggelik elkészítése.

Ez a kutatás is megerősítette a Kellogg’s korábbi vizsgálatának eredményét, amely szerint leggyakrabban szendvics kerül a reggelizőasztalra, de népszerűek a tojásételek és a péksütemények is, müzlit, gabonapelyheket vagy zabkását pedig minden negyedik megkérdezett fogyaszt rendszeresen.

Ahogy táplálkozásunkat tekintve általában is igaz, a reggelinél is fontos a tápanyagok egyensúlya: azaz az étkezés tartalmazzon megfelelő mennyiségű, minőségű fehérjét, zsírokat, szénhidrátokat, élelmi rostokat, vitaminokat, ásványi anyagokat.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

forrás: Kellogg's sajtóközelmény

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.