Ne mindig keksz legyen: 4 meglepő alapanyag a tortáid aljához

A sütésmentes torták általában kekszes-vajas alappal dolgoznak azért, hogy ne kelljen külön a piskóta miatt bekapcsolni a sütőt. Persze nem kell mindig keksszel dolgozni: nézzük, mi minden kerülhet még a torták aljába!

Manapság már nem feltétlenül kell magas hőfok ahhoz, hogy tortát tehessünk az asztalra: sütésmentes sajt- és túrótorták egész sora várja, hogy elkészítsük őket. Ezeknél a krém stabilitásáról a hozzáadott zselatin gondoskodik, míg a torták alját klasszikusan adó piskótát sütésmentes kekszalapok váltják ki. Pontosabban elég, ha sütésmentesek és alapok – a kekszet egészen bátran lecserélhetjük más, hasonlóan viselkedő alapanyagokra.

Epres hamis sajttorta eperzselével, friss eperrel tálalva
4 meglepő alapanyag a tortáid aljához

Krémmel töltött keksz

Első listaelemünk ugyan még nem tér el nagyon a klasszikus recepttől: továbbra is keksszel dolgozhatunk, azonban minimálisra csökkenthetjük, egyes esetekben akár teljesen el is hagyhatjuk a vaj vagy más zsiradék használatát.

A kekszek töltelék ugyanis van elég nedves ahhoz, hogy összefogja a szárazabb, porózus részeket: így olvasztott vaj nélkül ugyanúgy egységes, könnyen formázható és stabil tortaalapot kapunk.

Bármilyen ízesítésű kekszet használhatunk, azonban érdemes olyat választani, ami ízben passzol a torta krémjéhez és többi eleméhez. Előfordulhat, hogy a szendvicskekszek használatakor is szükségünk lehet vajra: ezt úgy állapíthatjuk meg, ha a kezünkben összenyomunk egy keveset a ledarált édességből. Ha összeáll, belenyomkodhatjuk a tortaformába, ellenkező esetben azonban csorgassunk hozzá olvasztott vajat.

Nápolyi

Hasonló elven működik a nápolyi is, ami szintén tartalmaz krémet, így hozzáadottzsiradék-mentes alappá dolgozhatjuk egy késes aprítóban vagy robotgépben. Azért is kiváló választás, mert az ostyalapok relatíve semlegesek, míg a töltelék erőteljesebb aromájú: így a végeredmény nem túl gejl, azonban kellően ízes (kakaós, citromos, stb.).

Sós ropi, kisperec

Sokaknak talán furcsa ötletnek tűnhet egy sós keksz felhasználása az édes tortákhoz, azonban az ellentétes ízirány rengeteg édességgel csodákat tesz. Ugyanúgy, ahogy egy piskótába, kelt kalácsba is szórunk egy teáskanál sót, a sütésmentes tortáink alapját is simán használhatjuk arra, hogy a rengeteg édes íz mellett sós ellensúlyként szolgáljon.

A ropinak továbbá az is nagy előnye, hogy izgalmasabb textúrát, állagot képvisel az amúgy krémes-zselés mivoltukban igencsak egyhangú tortákban. Sokkal egyszerűbb darabosra zúzni a ropit, ami így is össze fog állni, azonban mégsem lesz teljesen morzsaszerű.

Helyettesítés esetén bátran dolgozhatunk 1:1 arányban, a késes aprítóban vagy zacskóban összetört ropit keverjük el némi vajjal, majd nyomkodjuk a kiszemelt forma aljába. Sajttortához kiválóan illek, de például csokoládés édességeknek is jól áll.

Gabonapehely

Ha nem csak reggelire ennénk a kedvenc müzlinket, készítsünk belőle tortaalapot: a legtöbbje alapból van annyira cukros-ragacsos, hogy könnyen, esetleg kevés olvasztott vaj hozzáadásával összeáll.

Mivel sokkal törékenyebbek, morzsásak a szemek, inkább kézzel, egy sodrófa vagy klopfoló segítségével zúzzuk össze, semmint késes aprítóval, hogy valamennyire mégis darabos maradjon a tortaalap állaga.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több ízes, nyári recept és ügyes konyhai trükk vár:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...